Reggeli

Tanítanék Mozgalom: „Az elmúlt hónapok és évek küzdelmei sem hoztak semmiféle eredményt”

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 16. 9:54

Nagy bajban az iskolák, nagy bajban a pedagógusok, akiknek a helyzete még mindig nem rendeződött. Az érdekvédő képviseletek egyöntetűen kijelentették, hogy „elfogyott a türelem, nem tudnak tovább várni”. Vajon milyen tanévkezdésre számíthatunk?

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője érdekes iskolakezdésre vagy, ahogy fogalmazott, iskola el nem kezdésre számít.

Arról beszélt, hogy óriási az elégedetlenség pedagógus körökben, ami az óvodáktól elkezdve minden munkavállalót érint.

Az elmúlt hónapok és évek küzdelmei sem hoztak semmiféle eredményt, holott most már a kormány is kénytelen volt beismerni, hogy hazugság volt, amit eddig állított, hogy rendben lennének a dolgok. Nagyon rossz helyzetben vannak az iskolákban dolgozók 

– mondta, ráadásul úgy véli, hogy éppen a gyerekek, akikről szólnia kellene az oktatási rendszernek, a legnagyobb elszenvedői a dolognak, hiszen ők nem kapják meg a megfelelő oktatást. Rengeteg tanár, óvodapedagógus, fejlesztő pedagógus hiányzik ugyanis a rendszerből.

A Tanítanék Mozgalomnak két fontos követelése volt. Az egyik, hogy 1-2 éven belül az értelmiségi átlagfizetésre hozzák fel a pedagógus béreket. Most ennek kb. a 60 %-át kapják meg a tanárok.

A kormány 2029-re próbálja felhúzni a pedagógusbéreket az értelmiségi átlagfizetés 80 %-ra. 

Ez azonban Törley Katalin szerint elfogadhatatlan.

Másik követelésük a hivatalos és törvényes sztrájkjoguk visszaállítása, amelyet a kormány először egy rendelettel, majd egy törvénnyel lehetetlenített el. A pedagógusok ezért polgári engedetlenségre készülnek, ami egy sztrájk formáját fogja ölteni.

Bár Törley Katalin szerint mindenki a saját bőrén érzi a problémákat, a túlterheltséget és a megélhetési gondokat, rengeteg fenyegetést kaptak a pedagógusok, ezért szerinte sokan nem mernek majd kiállni, hiába értenek egyet a követelésekkel. Pintér Sándor belügyminiszter szerinte például rendbontásnak minősítette a polgári engedetlenségi akciókat.

Akár sztrájkol az ember, akár polgári engedetlenség keretében tagadja meg a munka felvételét, annak a bére azokra napokra kiesik. Akinek még egy teljes bérből is nehezére esik az albérletét kifizetni, vagy a számláit befizetni, nagyon meg fogja gondolni, hogy 1-2-5-10 napnyi bért elengedhet-e

–  mondta Törley Katalin.

A Tanítanék Mozgalom ezért a tavaszihoz hasonlóan ősszel is sztrájkalapot gyűjt azért, hogy a hozzájuk forduló pedagógusoknak kompenzációt adhassanak.

A nyugdíjas tanárok visszatérése pillanatnyi fellélegzést hozhat, de hosszú távon biztosan nem oldja meg a problémákat. Törley szerint a visszatérő nyugdíjasok, vagy a pályájuk szeretete, a régi intézményük iránti lojalitás, vagy anyagi okok miatt vállalják újra a tanítást.

„Ledolgoztak már egy életet, és olyan terhelés alatt dolgoznak az oktatási intézetekben a kollégák, amit nem lehet büntetlenül megúszni. A pedagógusok fáradtak és kiégtek. Az is egy súlyos gond, hogy nagyon elöregszik a pedagógus társadalom, a tanárok átlagéletkora 50 év felett van” –  fejtette ki Törley.

Úgy érzi egyre többen értik meg, hogy miért kongatják a vészharangot. Annyira nincsenek tanárok, hogy az már azoknak a szülőknek is feltűnik, akik nem foglalkoznak annyit az iskolai dolgokkal. Ahogy fogalmazott, lassan már gyerekfelügyeletté silányodik az oktatás, mert nincs elegendő szaktanár.

#Reggeli#Videó#oktatás#törley katalin#tanítanék mozgalom#rtl#sztrájk#tanárhiány

Címlapról ajánljuk