Wossala Rozina élete legmeghatározóbb élményéről vallott

rtl.hurtl.hu

2025. november 10. 13:30

Wossala Rozina élete egyik legizgalmasabb utazásaként élte meg Pandora - A szelence átka című műsort, néhány nappal a befejezés után pedig egy összegzést is írt a közösségi oldalán, búcsúszóul.

Wossala Rozi számára A Pandora – A szelence átka nemcsak egy játék, hanem igazi önismereti utazás volt. Már a harmadik percben elfelejtette a külvilágot, és teljes szívvel vetette bele magát a versenybe.

„A Pandora egy hatalmas kaland és játék volt felnőtteknek. Keveseknek adatik meg, hogy egy Jumanji-ban találják magukat 40 körül és szabadjára engedhetik a belső gyermeket, játszani! Minden percért hálás vagyok, imádtam az egészet!” – kezdte Rozina, aki azt is elárulta, hogy a forgatás alatt elvették a telefonját, így csak néhány képet tudott mellékelni az összegzéshez, ahol részletesen beszámolt az élményeiről:

Az én Pandorám: mind nyertünk akik játszottunk, de azért külön taps az öt döntősnek! Voltak pillanatok amikor úgy éreztem az erő és a szövetségeseim velem vannak, de volt amikor sötét árnyak uralkodtak. Próbáltam tartani magamban végig a lelket még a halálom órájában is, de az örök körforgás sosem áll meg: meg kell tudni ünnepelni a kis győzelmeket is, no meg, a nagyokat is 

– írta a közösségi oldalán Rozina, aki a műsor nyertesét, Czutor Zolit is megjelölte a posztjában.

undefined
Nézd a Pandorát az RTL-en vagy streameld az RTL+ Premiumon!