Mestercukrász

„Vérszag volt a stúdióban” – így élte meg Szabi, hogy kizárták csapattársát a Mestercukrászból

Hamberger DávidHamberger Dávid

2022. július 7. 17:49

A versenyző azonnal tudta, hogy közbe kell lépnie, amikor kirobbant a vita a lányok között, hiszen a mai napig biztos benne: ennek tettlegesség lett volna a vége. Ugyan nem értett egyet Jelly kizárásával, de ettől függetlenül olyan embernek látja a lányt, aki még az élő fába is belekötne. Kottmayer Szabolcs az rtl.hu-nak elárulta, mi előzte meg a hatalmas kiborulást, és azt is, milyen volt testközelből átélni Jelly kirohanását.

Mit éreztél, amikor visszanézted a tévében Jelly kizárását?

Már az elejétől fogva izgultam. Még úgy is, hogy tudtam mi fog történni. Izgalmas volt újraélni külső szemmel, mert hallhattam, hogy mit mondanak a séfek, a másik csapat, vagy éppen a versenyzőtársak. Jelly interjúját például most hallottam először, és nagyon meglepett, hogy szófogadatlannak állított be minket.


Mi volt benned, amikor odaugrottál a két lány közé? Szerinted mi történt volna, ha nem vagy ott?

Biztosan valamilyen szintű tettlegességig fajult volna a helyzet. Minimum egy megrángatás történt volna, de egy összekapás és megmarás is benne volt a pakliban. Ő ugye azt mondta, hogy csak szerette volna kikísérni Katát, de ebben sokkal több volt. Amikor megindult hátra, akkor belenéztem Jelly szemébe, és azt láttam benne, hogy biztosan le fogja csapni Katát. Ritkán érzek olyan negatív energiákat, mint amit ott átéltem. Alapvetően nyugodt természetű vagyok – bár engem is néha ki lehet hozni a sodromból –, de azt gondolom, hogy az embernek muszáj uralkodnia önmagán. Kvázi vérszag volt a stúdióban.  

Ezt a feszültséget már a sütés eleje óta érezni lehetett köztetek, mivel Jelly folyamatosan üvöltött veletek. Erre hogyan tudtatok visszafogottan reagálni?

Azt gondolom, hogy Katával jól kezeltük. Igyekeztünk építő jellegű visszajelzéseket adni. Főleg az elején, amikor terveztük a mézeskalácstornyot, de Jelly ezeket nem igazán fogadta be. Úgy voltam vele, hogy hagyjunk rá mindent a séfre, érezze, hogy az ő kezében van az irányítás. Inkább elmentem csinálni a saját dolgomat. De egyszerűn nem lehetett vele jól dolgozni. Hiába próbáltunk közeledni hozzá, a beszólogatásai miatt egyből feszültség lett. Ilyenkor nem tudsz rá egy-két napot aludni, azonnal robbantunk.


Szerinted miért viselkedett ennyire agresszívan veletek?

Teljesen elnyomottnak érezte magát, alapvetően egy sportoló és győztes fajta. Olyan típus, aki adott esetben beleáll az élő fába is, ha az az ő érdekeit szolgálja. Úgy érezte, mint ha ez egy egyéni verseny lett volna, ahol meg kell mutatni a vezetői képességeit úgy, hogy közben minket totálisan elnyom. A hétfői napon csak és kizárólag kukta szerepet töltött be, és ott is gyakorlatilag végig ellenkezett Katával, nálam viszont már nem voltak ilyen problémák.

Ledöbbentél, amikor majdnem kitépte a sokkolót a falból?

Teljesen kivoltam, hogy konkrétan kirángatta a gépet. Olyan súlya van ennek a sokkolónak, hogy ehhez kellett egy elég komoly fizikum is. Szerintem Kata – vagy talán még pár férfi versenyző – bármilyen idegállapotba került volna, nem lett volna képes megmozdítani azt a gépet. Amúgy tök mindegy, hogy egy versenyben vagy egy sima konyhában történik ilyen, ezt senkinek sem szabad megengednie magának.

Mit szólsz ahhoz, hogy Joci séf végül kizárta a versenyből Jellyt?

Nem értettem egyet a kizárásával, ugyanakkor elfogadom a zsűri döntését. 

De tény és való, hogy a tisztességes versenyszellemnek jót tett a kizárása. Azt gondolom, hogy nagy potenciál és tehetség van benne cukrászként. Ő még nem dolgozott nagy konyhán, vagy olyan emberek szárnyai alatt, mint például a séfek. Fiatal és szerintem még ki lehet nevelni belőle ezeket a dolgokat.

Te milyen büntetést adtál volna neki?

Csak a csapatverseny részből zártam volna ki és a zöld csapatot juttattam volna automatikusan a döntő hetébe! (nevet)

A forgatás után beszéltél Jellyvel?

Igen. Próbáltuk tisztázni a szituációt, nincs közöttünk harag. Amit akkor abban a pillanatban gondoltam, azt a mai napig fenntartom. Ezzel ő is tisztában van, de ettől függetlenül a problémákat tisztáztuk. Remélem Kata és ő is.
 

A Katával készített interjúnkból kiderül, hogy bár a forgatás után valóban beszéltek egymással, ám végül abban sem volt köszönet. A botrányos műsor után Jelly is mesélt az érzéseiről, azt ide kattintva lehet megnézni.

#Mestercukrász#az édesszájú konyhafőnök#rtl#RTL Klub#jelly#szabi#kottmayer szabolcs#kizárás#interjú#vita#juhos joci#liptai claudia#enzsöl balázs

Címlapról ajánljuk