Mestercukrász

Liptai Claudia festménnyé változott és még az ÉNB sztárja is próbára tette magát a Mestercukrászban

rtl.hurtl.hu

2022. június 21. 22:30

Az édesszájú Konyhafőnökben újabb nyolc versenyző mutatkozott be, akik között nem egy ismerős arccal találkozhattunk. A bemutatkozó torták és a retró sütemények tengeréből azonban nem mindenkinek sikerült kimenekülnie. Ez történt a második adásban.

Az újonnan érkező 8 versenyző is lelkesen állt be a pultjaikba, hogy bemutatkozó tortáikkal lenyűgözzék a zsűrit. Közülük azonban nem mindenki örülhetett, hiszen ahogy az lenni szokott, az idő, a feszültség és a bolygók együtt állása kifogott egy-két jelentkezőn. Volt, akinek a krémje ment túl, másoknak a piskóta összeállításával gyűlt meg a baja, a zsűrinek pedig a tányéron felejtett alufóliával.

Ljubov A Konyhafőnök egyik korábbi évadában már bizonyított és most is villantani szeretett volna a zsűrinek. Egy izomaltból készült kupolával borított faberzsé tojás tortát tervezett, de összetörte az izomaltot, a helyettesítő elemként kitalált karamellketrecről pedig nem sikerült leszednie az alufóliát, így azzal együtt tálalta a desszertet. Joci séfnek sem kellett több, azonnal a kukába hajította az elemet.


A pincérként dolgozó Isti is bajba került sütés közben, mert kicsit megégette a zöldre színezett pisztáciás piskótáját. Mivel úgy ítélte meg, hogy nem lesz ideje újrakezdeni, végül a séfek figyelmeztetése ellenére ezzel építette fel a hot dogos formatortáját. A hibák ellenére, a kóstoláson maradandó pillanatok okozott a tortájával:

Tudom, hogy nem szabad fogdosni más kolbászát…

– Claudia nevetve vizsgálta meg a tömény fondantból készített elemet.


Krisztit az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplőjeként ismerte meg az ország és korábban a Középdöntőig menetelt A Konyhafőnökben. Ő mangós-maracujás krémmel töltött geoda tortát készített, ami kettős érzéseket váltott ki a zsűriből. A séfek nem voltak elégedettek a krém állagával:

Olyan, mintha gumit rágnék.


Gábor – aki tetoválóművészként dolgozik – igazi nagy durranásra készült, hiszen tortája ékének egy Claudiát ábrázoló portrét szeretett volna készíteni. A piskóták azonban összeesküdtek ellene: újra kellett kezdenie az elemet, az időveszteség miatt pedig a művészeti alkotást sem tudta úgy befejezni, ahogy szerette volna. Hiányzó kontúrok ide vagy oda, Claudia repesett az örömtől, amikor meglátta magát a desszert tetején. Zsűritársai persze nem mehettek el szó nélkül a dolog mellett, Balázs ugyanis rögtön a festmény száját vágta ki magának:

Csókolgatni fogod?

– kérdezte nevetve Claudia.


Az első feladat után végül Ljubov és Isti került, a zsűri a férfit küldte haza a versenyből.  

A második feladatban igazi klasszikusok vártak a versenyzőkre: retró süteményeket kellett tányérdesszertként újragondolniuk. Miután Győző előnnyel indíthatott, ő választhatott először a pultról és almáspitét nézte ki magának.

Máté viszont megkapta a hátráltatást, így neki Győző döntése miatt a piskótatekercset kellett újragondolnia. Nagyon megijedt a feladattól, amin az sem segített, hogy a ropogós elemét tepsistül a földre ejtette.


Végül azonban Mercinek kellett távoznia a konyhából, ugyanis nem sikerült négyféle textúra megalkotnia, ráadásul még a piskótáját is túlságosan kiszárította. Az elkészült desszertje nem győzte meg a zsűrit, így számára is véget ért a Mestercukrász.

Kövesd a Mestercukrász legújabb részeit minden hétköznap 20:00-kor az RTL Klubon!

#Mestercukrász#az édesszájú konyhafőnök#rtl#RTL Klub#liptai claudia#juhos joci#enzsöl balázs#jilly kriszti#desszert#sütés#festmény#Portré#Éjjel-Nappal Budapest

Címlapról ajánljuk