Legfrissebb tartalmak

BelföldK. Endre akcióban, Balog Zoltán az erdőben, Győrfi Pál a tilosban, Magyar Péter az utcán
2024. március 16. 20:29

K. Endre akcióban, Balog Zoltán az erdőben, Győrfi Pál a tilosban, Magyar Péter az utcán

K. Endre az egyik bicskei áldozattal akarta tisztára mosdatni magát, majd újságírók autójába tolatott, Balog Zoltán pedig egy sáros, sötét erdőn át kerülte ki az RTL stábját. Győrfi Pál rendeszeresen a tilosban parkolt szolgálati autójával, amikor kocogni ment a Margitszigetre, mert mint elmondta, fél a sorompóktól. Újabb magyar nyert Oscar-díjat, és bemutatták a valaha volt legdrágább magyar filmet, míg Lengyel Tamásék március 15-i események low budget verziójával rukkoltak elő. Lezajlottak az ünnepi rendezvények is több utcai konfliktussal és Magyar Péter zászlóbontásával. A hét videós összefoglalója. 
26:10
FókuszSzemét és kilátástalanság – lelkileg szinte lehetetlen volt felkészülnie Kecsmár Alexandrának a Budapest-Bamako ralira
2024. március 16. 20:27

Szemét és kilátástalanság – lelkileg szinte lehetetlen volt felkészülnie Kecsmár Alexandrának a Budapest-Bamako ralira

10 ország majdnem 9000 kilométer, a Budapest-Bamako a világ legnagyobb őrült és jótékony célú ralija. Az elmúlt csaknem húsz évben a verseny annyira népszerű lett a világ kalandot kereső amatőr autósai körében, hogy 2024-ben két futamot is indítottak a szervezők Budapesttől Freetownig, Sierra Leone fővárosáig. Kecsmár Alexandra, a Fókusz műsorvezetője a második futamon vett részt. 16 napon át egyik autóból a másikba ült, utazott magyarokkal és indiaiakkal, aludt a sivatagban szélviharban, ujjal mutogattak rá, mert fehér és vékony, de nem ezért kellett aggódnunk érte. 
4:48
FókuszÖssze-vissza törte magát a színpadon Makranczi Zalán, most A renitens forgatásán is megmutatta, milyen bevállalós
2024. március 16. 20:00

Össze-vissza törte magát a színpadon Makranczi Zalán, most A renitens forgatásán is megmutatta, milyen bevállalós

Üldözéses akciójelenet a konyhában tűzzel és vízzel, valamint veszélyes konzervdobozokkal – pár jelenet A renitens következő részéből. A kedvcsináló mellett most elhoztuk a sorozat kulisszatitkait is: vajon hány gyerek kell egy kisbabás jelenet forgatásához, és mivel szórakoztatják magukat a színészek a forgatáson? Mi mindenét törte már össze munka közben Makranczi Zalán? Ez is kiderül a videóból. A renitens elérheteő az RTL+-on.
1:59
HíradóParázs hangulat az orosz elnökválasztáson, már több mint 15 embert vettek őrizetbe
2024. március 16. 19:39

Parázs hangulat az orosz elnökválasztáson, már több mint 15 embert vettek őrizetbe

Molotov-koktéllal, felgyújtott szavazófülkével és urnába öntött festékkel tiltakoznak Vlagyimir Putyin borítékolható győzelme ellen az orosz elnökválasztáson. A pénteken kezdődött és három napig tartó voksoláson már több mint 15 embert vettek őrizetbe vandalizmus vádjával. Az országot 24 éve vezető Putyin valódi ellenfelek nélkül készülhet a következő elnöki ciklusára.
2:41
HíradóDobrev Klára szerint 90 százalékban már megállapodtak az ellenzéki jelöltekben, kérdés, hogy kivel
2024. március 16. 19:37

Dobrev Klára szerint 90 százalékban már megállapodtak az ellenzéki jelöltekben, kérdés, hogy kivel

90 százalékban megállapodott az ellenzék, hogy kiket indítanak közösen a júniusi önkormányzati választáson, erről Dobrev Klára, a DK uniós képviselője beszélt az RTL Híradónak. A pártok illetékesei szerint teljes összefogás kell, hogy legyőzzék a Fideszt, csakhogy Budapesten a Jobbik és várhatóan az LMP is saját főpolgármester-jelöltet állít, és máshol is vannak még vitás kérdések. Az önkormányzati választásokat kevesebb mint 3 hónap múlva tartják, június 9-re írta ki a köztársasági elnök.
2:23
HíradóA választás a fiatalok jövőjéről szóljon – ezt akarja elérni három diákszervezet
2024. március 16. 19:27

A választás a fiatalok jövőjéről szóljon – ezt akarja elérni három diákszervezet

Közös választási programot hirdetett három diákszervezet a március 15-én este tartott ünnepi nagygyűlésen. Az akarják elérni, hogy a választás a fiatalok jövőjéről szóljon. Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt: megérti, hogy sokan elégedetlenek az ellenzékkel. Alekszej Navalnij özvegye pedig videóüzenetében arra figyelmeztetett: Magyarországon is apránként szünteti meg a hatalom a tisztességes választás lehetőségét.
2:36
HíradóKormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról
2024. március 16. 19:26

Kormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról

Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására, de nem adják fel. A terület tulajdonosa jelenleg egy NER-közeli építési vállalkozó. A polgármester úgy reagált: garanciát kapott arra, hogy a strand nem szűnik meg. 
2:36
HíradóDobrev Klára: Az országnak nem Magyar Péterre van szüksége
2024. március 16. 19:19

Dobrev Klára: Az országnak nem Magyar Péterre van szüksége

Miért gondoljuk, hogy egy Orbán Viktor nélküli Fidesz helyre tudja hozni mindazt a kárt, amit a Fidesz kormányzása okozott – mondta az RTL híradó kérdésére Dobrev Klára, amikor Magyar Péter zászlóbontásáról kérdeztük a DK európai parlamenti képviselőjét. Az MSZP-sek is óvatosan kezelik a Magyar Péter-jelenséget, Tüttő Kata úgy áll hozzá, mint egy tapasztalt kémikus egy új ismeretlen vegyszerhez. Ruff Bálint kampányszakértő szerint Magyar Péter régóra készülhetett a színre lépésre, László Róbert választási szakértő szerint azonban nehéz dolga lesz, ha rajta akar lenni az EP-választás szavazólapjain. Magyar Péter azt mondja, a jövőben a csapatépítésen és a szervezetépítésen fognak munkálkodni, és több ezren jelezték már neki, hogy szívesen dolgoznának vele. 
2:37
HíradóK. Endre az ítélet után is megkereste az egyik áldozatot, hogy adja írásba, ártatlan
2024. március 16. 19:02

K. Endre az ítélet után is megkereste az egyik áldozatot, hogy adja írásba, ártatlan

Nem csak az elnöki kegyelem után kereste meg az egykori áldozatot a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese. Azt a fiatalt, akinek a vallomása börtönbe nagyban hozzájárult ahhoz, hogy K. Endre börtönbe kerüljön. A volt igazgatóhelyettes még 2021-ben, a jogerős ítélete után kereste meg először a molesztált áldozatot, mielőtt börtönbe vonult. Arra kérte, írjon le egy olyan szöveget, amely az ártatlanságát igazolja. K. Endre két napja a Facebookon arról írt, hogy a nyilvánosság számára közzétehető, támogató nyilatkozatot kért a fiútól.
2:42
Zöld HírekNem jött be az új rendszer: üvegből 90, műanyag hulladékból 80 százalékkal kevesebbet gyűjtöttek be
2024. március 16. 18:54

Nem jött be az új rendszer: üvegből 90, műanyag hulladékból 80 százalékkal kevesebbet gyűjtöttek be

Jelentősen csökkent a begyűjtött szelektív hulladék mennyisége 2023 második felére. Ezt a Párbeszéd számolta ki az új, országos hulladékkezelőtől, vagyis a MOHU-tól kikért adatokból. Például üvegből 90 százalékkal kevesebbet gyűjtöttek be. Jávor Benedek szerint ez azt mutatja, hogy működésképtelen a koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer. A MOHU szerint viszont az első félév adatait még nem érdemes összehasonlítani a korábbi számokkal.
3:05
IdőjárásHidegfront érkezik, mégsem hoz lehűlést
2024. március 16. 18:24

Hidegfront érkezik, mégsem hoz lehűlést

Északnyugat felől érkezik a hidegfront, amely az éjszaka időjárását alakítja. Kezdetben felhős lesz felettünk az ég, még többfele számíthatunk záporra, akár egy-egy zivatarra is, a hajnali órákhoz közeledve azonban már egyre csak északkeleten, keleten számíthatunk majd csapadékra. Feltámad majd a szél is, és vasárnap tovább erősödik, a Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén, illetve a Zemplénben erős lökésekre kell számítani. Mindez azonban egyelőre nem hoz lehűlést.
KvízItt a nagy keresztnévkvíz – Tippeld meg, melyik nevet lehet adni a gyereknek
2024. március 16. 16:02

Itt a nagy keresztnévkvíz – Tippeld meg, melyik nevet lehet adni a gyereknek

Minden évben a legizgalmasabb hírek közé tartozik, amikor a Nyelvtudományi Kutatóközpont közzéteszi, milyen új keresztneveket engedélyeztek, és milyen kérelmeket utasítottak vissza. A kívánságokat elbíráló Utónévbizottság ugyan évről évre hangsúlyozza, hogy nem saját ízlése szerint, hanem az általa lefektetett alapelvek mentén dönt egy-egy név anyakönyvezhetőségéről, a laikusok számára mégis sokszor nehezen érthető egyes kérések elfogadása vagy elutasítása. Kvízünkben most bárki tesztelheti, mennyire tud a döntéshozók fejével gondolkozni.
ÉletmódEzt a néhány szabályt betartva egész nyáron finom, édes paradicsomot szüretelhetünk
2024. március 16. 14:08

Ezt a néhány szabályt betartva egész nyáron finom, édes paradicsomot szüretelhetünk

Az egyik legkedveltebb zöldség nemcsak Magyarországon, hanem szinte mindenhol a paradicsom. Szinte alapélelmiszernek számít, ami rengeteg ételbe kell, de egy sima szendvicset is feldobhatunk vele. Ráadásul viszonylag könnyen termeszthető házilag is, nem kell hozzá profi kertésznek lenni. Szerencsére nem késő még a paradicsommagokat elvetni és nekilátni a palánták nevelésének. A megerősödött palántákat ráérünk májusban kiültetni kertbe vagy balkonládába, amikor már biztosan elmúlnak az éjszakai fagyok.
EurópaEzt eszi Európa: így készítsd el az osztrákok kedvencét, íme a Käsespätzle receptje
2024. március 16. 12:29

Ezt eszi Európa: így készítsd el az osztrákok kedvencét, íme a Käsespätzle receptje

Minden nemzet konyhájának megvannak a maga jellegzetes ételei, amelyeket érdemes megkóstolni, ha külföldre megyünk. Mi azonban most abban szeretnénk segíteni, hogy ezt utazás nélkül megtehessük. Recepsorozatunkban bemutatjuk, hogyan kell elkészíteni az Európa országainak egy-egy nemzeti ételét. Az első részben lássuk Ausztria kedvencét, íme a Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos nokedli.
5:10
VideóMiért szerepel a magyar kártyán Tell Vilmos, és miért kapta egy amerikai baseballjátékos az Őrült Magyar becenevet?
2024. március 16. 11:51

Miért szerepel a magyar kártyán Tell Vilmos, és miért kapta egy amerikai baseballjátékos az Őrült Magyar becenevet?

Mindössze 15 millióan élünk a világban mi, magyarok. Ezért is csillan fel a szemünk, ha meghalljuk a magyar gulyás, magyar paprika, magyar vizsla, magyar vándor vagy magyar kártya nevét. Mindannyian tudjuk, mik ezek, talán csak azt nem, hogy a szóösszetételek miért is kapták valójában a nemzetünk nevét előtagként. Vajon miért szerepel a magyar kártyán Tell Vilmos, miért neveznek egy finn trance-együttest magyarnak, és miért kapta egy amerikai baseballjátékos az Őrült magyar becenevet? – ennek járt utána a Fókusz 15 éve ezen a napon.
11:00
VideóHány centi Balogh Levente? Mekkora a vagyona? És miért remélték, hogy pap lesz belőle?
2024. március 16. 10:27

Hány centi Balogh Levente? Mekkora a vagyona? És miért remélték, hogy pap lesz belőle?

Balogh Levente az rtl.hu kérésére megválaszolta azokat a kérdéseket, amelyekre leggyakrabban keresnek rá vele kapcsolatban az interneten. A Cápák között befektetője videónkban beszélt első és második feleségéről, a szüleiről és a gyerekeiről, akik közül a legkisebb csak fél évvel idősebb az unokájánál. Az álommelóban rövidesen újra asszisztenst kereső üzletember elmondta, milyen érzés volt három lány után fiús apukává válni, mesélt az iskoláiról, a vagyonáról, a vállalkozásairól és az autóiról, és hogy miért reménykedtek abban a nagyszülei, hogy a papi hivatást választja.