Kultúra

Udvaros Dorottya szerint nem igaz, amit a Nemzeti Színház közölt a szerződéséről

rtl.hurtl.hu

2024. május 3. 17:49

Udvaros Dorottya szerint márciusban tárgyalt Vidnyánszky Attilával arról, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződését. 

„Március 22-én pénteken 11 órakor volt szerződtetési tárgyalásom a vezérigazgató úrral, amikor is közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződésemet. Azokra darabokra, amik még műsoron maradnak és játszom bennük, azokra egyedi szerződést kapok majd május közepén” – mondta Udvaros Dorottya azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Színház azt állította, hogy a színésznőnek határozatlan idejű munkaszerződése van, amit nem szüntettek, vagy mondtak fel.

A színház korábban arra reagált, hogy a színésznő a Magyar Hangnak azt mondta, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem – tette hozzá Udvaros.

A színésznő a lapnak elmondta, hogy a Nemzeti Színház igazgatója anyagi okokkal magyarázta a lépést, közölve vele, hogy az intézmény nehéz anyagi helyzetben van.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

#Kultúra#udvaros dorottya#nemzeti színház#vidnyánszky attila#szerződés#felmondás#színésznő