Legfrissebb tartalmak

2:28
UEFA
2024. november 6. 23:50

A Feyenoord vendégeként szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Az első három meccséből kettőt megnyerő Feyenoord egyértelmű esélyesként fogadta azt a Salzburgot, mely eddig gólt sem szerzett, és mindhárom mérkőzését elveszítette. Ehhez képest az osztrákok szerezték meg a vezetést az első félidő ráadásában Konate góljával. A hollandok a mezőnyben valamivel jobbak voltak, ám a második játékrészben is a vendégek találtak be, a 20 éves elfántcsontparti Konate második góljával megduplázták előnyüket. A 79. percben a hazaiak emberhátrányba kerültek, egy perc múlva mégis szépítettek, míg a másik oldalon nem sokkal később Konate szerezhette volna meg harmadik gólját, de büntetője a kapufán csattant. Guindo aztán csak meglőtte csapata újabb találatát, így a Salzburg végül 3-1-re nyerni tudott. 
1:35
UEFA
2024. november 6. 23:43

Tovább menetel a Brest, ezúttal Prágában győzött

A Sparta Praha 4, a Brest 7 ponttal várta a negyedik kört, tehát egy esetleges győzelem bármelyik csapatot kedvező helyzetbe hozhatta a továbbjutásért folytatott harcban. Kezdetben a csehek birtokolták többet a labdát, de lassanként a franciák átvették az irányítást, és az első gólt is ők szerezték Fernandes révén a 37. percben. Hatalmas különbség kezdett kirajzolódni a csapatok között, de a második gól csak a 80. percben született meg, Kairinen a saját kapujába talált. A 92. percben Olatunji már csak kozmetikázni tudta az eredményt, a Brest 2-1-re győzött, és négy forduló után a negyedik helyen áll.
2:15
UEFA
2024. november 6. 23:37

Stuttgartban nyert az Atalanta, az olasz csapat még mindig nem kapott gólt a BL-ben

Mindkét csapatnak nagy szüksége volt a három pontra, így jó mérkőzésre volt kilátás. Ehhez képest az első félidőben a két csapat játékosai alig próbálkoztak kapuralövéssel, az Atlanta többet birtokolta a labdát, de a Stuttgart valamivel veszélyesebb volt. Szünet után változott a kép, a németek többet passzoltak, viszont az olasz együttes játszott sokkal veszélyesebben, és Lookman az 51. percben meg is szerezte a vezetést az Atalantának. A győzelmet két perccel a rendes játékidő letelte előtt Zaniolo biztosította be, az olaszok így 2-0-ra nyertek idegenben.
2:25
UEFA
2024. november 6. 23:28

Végigtámadta a meccset a PSG, de az utolsó pillanatban az Atlético nyert Párizsban

Az első pillanattól kezdve a hazaiak voltak aktívabbak, fölényük a 14. percre góllá is érett, Zaire-Emery lőtt Oblak kapujába. Négy perccel később, Molina góljával egyenlített az Atlético. A gyors gólváltás után is egykapuztak a párizsiak, szinte csak náluk volt a labda, sokat lőttek kapura, a spanyol csapat a kontráiban bízott. A francia együttes többször is megnyerhette volna a meccset, ám ezt az utolsó pillanatban mégis az Atlético tette meg, a 93. percben Griezmann passzából Correa alakította ki a végeredményt. A találkozón a PSG 22-szer lőtt kapura, a vendég spanyol csapat mindössze négyszer, mégis nyerni tudott.
2:04
UEFA
2024. november 6. 23:22

Egy balszerencsés kezezés okozta az Arsenal vesztét Milánóban, egy büntetővel nyert az Inter

Nagy lendülettel kezdett az Inter, Dumfries már a 2. percben a felső lécre bombázott, majd Calhanoglu lőtt alig mellé. A folytatásban az Arsenal is eljutott az olaszok kapujáig, de az első játékrész hosszabbításában így is az Inter szerzett vezetést, egy kezezés után megítélt tizenegyest Calhanoglu értékesített. Szünet után az angol csapat gyorsított a játékán, Havertz révén helyzetekig, sőt, ziccerig is eljutott, de gólt nem sikerült szereznie. Az Inter 1-0-ra győzött, és továbbra is kapott gól nélkül áll a BL-ben, míg az Arsenalnak az első bekapott gól egyszersmind az első vereséget is jelentette.
2:09
UEFA
2024. november 6. 23:00

Először nyert a Sahtar, a Young Boys továbbra is pont nékül áll, de legalább már szerzett gólt

A Sahtar kezdeményezett többet, de szűk félóra után mégis a svájci csapat szerezte meg a vezetést Imeri góljával. Négy perccel később a volt ferencvárosi Zubkov egyenlített. Az ukránok lendületben maradtak, és még a szünet előtt fordítottak is, Szudakov volt eredményes a 41. percben. A második félidőben az eredmény már nem változott, a Sahtar a negyedik fordulóban megszerezte az első győzelmét és négy ponttal áll, míg a Young Boys az első idei BL-gólját szerezte a meccsen, de továbbra is pont nélkül áll, 1-11-es gólkülönbséggel. 
2:21
UEFA
2024. november 6. 23:00

Botlott a forduló előtt hibátlan Aston Villa a Brugge vendégeként

Némi meglepetésre a Brugge kezdeményezett többet, és több veszélyes helyzetet is dolgozott ki, mint a BL meglepetéscsapata, az első három fordulóban nyerő, és eddig gólt sem kapó Aston Villa. Az első félidő még nem hozott gólt, de az angolok a második játékrész elején is álmosan játszottak, Mings kezezése után a hazaiak tizenegyeshez jutottak, Vanaken nem is hibázott a friss Jasin-díjas kapus Martínezzel szemben. Az Aston Villa nem tudott sebességet váltani, a belgák magabiztosan őrizték előnyüket. Jellemző az angolok teljesítményére, hogy az egész meccsen mindössze egy kaput eltaláló lövést jegyzett a Brugge hét kísérletével szemben. A belga együttes immár két győzelemmel áll két vereség mellett, míg az Aston Villa három siker után először kapott ki, emellett az angolok 322 perc után kapták az első gólt történetük első BL-idényében.
9:14
Fókusz
2024. november 6. 20:00

Milyen hatással lesz az életünkre, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke?

Donald Trump lett az Egyesült Államok 47. elnöke. Bár a közvélemény-kutatók szoros küzdelemre számítottak a 2 jelölt között, Kamala Harris hamar lemaradt, és nem is hozta be a hátrányát. Donald Trump az amerikai történelem legidősebben hivatalba lépő elnöke lesz januárban: 78 évesen 7 hónaposan és 7 naposan foglalhatja el újra az Ovális Irodát.
4:09
Fókusz
2024. november 6. 20:00

Rekord mélyponton a forint

Az amerikai turisták máshogy értékelik a választási eredményt, egy dologban azonban egyetértenek: a zsebükben lévő amerikai dollár máris többet ér az euróhoz képest, mint tegnap este. A forintnál még jelentősebb az árfolyamváltozás. Tegnap este 374 Ft körül járt egy dollár, ma délelőtt pedig már 385 forint is volt. Milyen összefüggés van az amerikai választási eredmények és a forint gyengülése között?
2:34
Híradó
2024. november 6. 19:00

Rejtélyes tábla került ki a 33-as főúton

„Zenélő út Egyeken” feliratú táblát tett ki valaki a 33-as főútról a településre vezető bekötőúthoz. Valójában azonban itt nincsenek kiépített útbarázdák, amin áthajtva dallamot hallani, csak rengeteg kátyú. Erre akarta felhívni valaki a figyelmet. A helyiek értik a viccet, és azt mondják, a néhány kilométeres szakaszra régóta ráférne a felújítás. A Közút szerint folyamatosan javítják az utat, a táblát pedig levették, mert rongálásnak minősül.
2:40
Híradó
2024. november 6. 19:00

Donald Trump útja a hatalomba való visszatéréshez

Donald Trump túlélt egy merényletet és egy merényletkísérletet, valamint megannyi botrányt az elmúlt években. Az sem kezdte ki a politikai pályáját, hogy 2021. január 6-án hívei, akiket ő tüzelt fel, megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét. Kétszer indult ellene alkotmányos vádeljárás, és elítélték, mert lefizetett egy pornószínésznőt, hogy hallgasson a viszonyukról.
8:20
Reggeli
2024. november 6. 18:43

Palya Bea egyéni és párkapcsolati szintlépésekben segít

Palya Bea reggelente jeges vízbe merül és elmondja, hogy miért érzi magát a világ legszerencsésebb emberének, 4-5 percig marad a vízben, ami egész napra feltolja a dopaminszintet, így a nehezebb dolgokat is könnyen megcsinálja. Beának november 9-én lesz egy workshopja, aminek címe a Saját hangod és a párkapcsolatod. Párkapcsolatban lévőknek, de egyedülieknek is szól. Erről is beszélt a Reggeliben.
2:35
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2024. november 6. 10:00

Trabach Veronika: A külsőmmel könnyen megtévesztem az embereket

Trabach Veronika szerint az emberek hajlamosak felületesen megítélni őt a külseje alapján, ezt pedig igyekszik majd a játék során az előnyére fordítani. A 24 éves színésznő szeretné önmagát adni Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékában, és kíváncsian várja, hogy milyen ismeretlen oldalát hozza majd elő egy ekkora stresszhelyzet. 
7:05
Fókusz
2024. november 6. 9:43

Mi történt Szepesi Nikolettel a botránykönyve kiadása óta?

Szepesi Nikolett olimpikon néhány éve megpróbálta végleg otthagyni az uszodát és civilben boldogulni, hét éve azonban újra versenyez. Botránykönyve után senki sem állt mellé, egyetlen úszótársa kért csak bocsánatot ezért. Azt mondja közel 100 kiló is lehetett, amikor ismét nekivágott az edzéseknek, majd három hónap alatt huszonöt kilótól szabadult meg. Edzőként dolgozik és nemrég a Testnevelési Egyetemre is beiratkozott.
2:10
Híradó
2024. november 6. 9:26

Bűncselekményeket követhetnének el a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai

Emberkereskedelem, prostitúció elősegítése és gyermekpornográfia. Ezeket a bűncselekményeket is elkövethetnék a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai a megbízhatósági vizsgálatok során, ha az Országgyűlés elfogadja a rendőrségi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ez alapján a szervezet munkatársai pornográf fotókat készíthetnének gyerekekről. Az NVSZ-nél azt mondják, ez nem igaz, de a hatáskörük bővítésére szükség van, hogy hatékonyabban dolgozhassanak.
2:04
Híradó
2024. november 6. 9:22

Luxusrepülőgépet bérelt a Külügyminisztérium Szijjártó Péternek

180 millió forintért bérelt a Külügyminisztérium luxusrepülőgépet Szijjártó Péter kétnapos ázsiai útjára, még júniusban. Ezt az átlátszó.hu írta meg, miután közérdekű adatigénylést nyújtottak be a tárcának. Hadházy Ákos független képviselő szerint semmi nem indokolta, hogy ennyit költsenek a fülöp-szigeteki és laoszi útra. A külügyminisztérium adásunkig nem válaszolt a kérdéseinkre.
2:10
Híradó
2024. november 6. 9:11

Nem tesz eleget a kormány az Európai Bizottság fizetési felszólításának

Ezt közölte az uniós ügyekért felelős minisztérium az RTL Híradóval, miután a hvg megtudta: 93 millió eurót kellene 15 napon belül átutalnia a magyar államnak, mert nem fizette ki az Európai Bíróság által június közepén kirótt 200 millió eurós bírságot. Azt azért szabták ki, mert Magyarország nem tartotta be az uniós menekültügyi szabályokat. A kormány a pénzbüntetés megfizetéséről a nemzeti konzultációban kérdezi az embereket.
1:43
Híradó
2024. november 6. 9:05

Négy év alatt majdnem 100 millió forintot sikkasztott az önkormányzattól

93 millió forintot utalt át saját magának a Kétújfalu Közös Önkormányzat​ pénzügyi dolgozója, 4 év alatt - a gyanú szerint. Hogy eltüntesse a nyomokat, feletteseinek hamis kimutatásokat készített. A közös önkormányzathoz tartozó Várad számlájáról decemberben visszautalt 53 milliót, valószínűleg így akarta kompenzálni a korábbi tranzakciókat. A ​pénzügyes nőt letartóztatták, beismerte tettét, amiért ​ha elítélik, akár 8 évet is kaphat.
1:48
Híradó
2024. november 6. 8:59

Horgásztóba borult, kórházba került a halász

Válságos állapotban került kórházba egy hivatásos halász, amikor társával a helyi horgásztóba borultak a Pest megyei Dányban, délután. Épp törpeharcsagyérítést végeztek, amikor csónakjukkal együtt a tóba estek. A parton állók egyiküket azonnal kihúzták, de a szerencsétlenül járt halász a víz alá merült, és csak percekkel később tudták felszínre hozni. A mentők több mint egy órán át küzdöttek, mire sikerült újraéleszteni. Mentőhelikopterrel vitték kórházba.
1:34
Híradó
2024. november 6. 8:50

Bíróság előtt a halálos balesetet okozó kutya gazdája

Kutya ugrott a segédmotoros elé, aki akkorát esett, hogy sérüléseibe később belehalt a kórházban – a két évvel ezelőtti makói eset miatt az állat gazdája ma állt bíróság elé. A nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. Az ügyészség szerint nem zárta be rendesen az utcai kaput, emiatt szökött ki az utcára a kutyája. A nő az előkészítő ülésen nem vallotta bűnösnek magát, így tárgyalás lesz.