Legfrissebb tartalmak

Belföld
2024. november 27. 16:03

Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda az Északkelet-Magyarország régióban!

AZ ÉV HOTELE évada idén a Balatonon indult, az Észak-Dunántúlon folytatódott, aztán a műsor az Alföld felé vette az irányt, majd pedig az Északkelet-Magyarország régióban tesztelték a szálláshelyeket a műsor vendégei. A múlt vasárnapi adással befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek az utóbbi régióból neveztek a versenyre. De ezzel még nem ért véget a versengés, hiszen a régió hat szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán! 
2:26
Híradó
2024. november 27. 12:26

Megszavazták: Gyurcsány Ferencnek ki kell fizetnie a rá kiszabott 14 millió forintos büntetést

Megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége, Gyurcsány Ferencnek ki kell fizetnie a rá kiszabott 14 millió forintos büntetést. Kövér László házelnök még szeptemberben bírságolta meg a DK elnök-frakcióvezetőjét, mert felszólalásában árulónak nevezte a kormányt és a miniszterelnököt. Gyurcsány Ferenc az RTL Híradónak azt mondta: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszi az ügyét. A testület a napokban döntött arról, hogy az államnak vissza kell fizetnie Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőnek a rá kirótt bírságot.
1:57
Híradó
2024. november 27. 12:15

Hat nap után sikerült kiszabadítani a Dunán zátonyra futott uszályt a dunaföldvári híd mellől

Az Infinitum nevű szlovák teherhajó csütörtökön este eddig tisztázatlan okokból fordult keresztbe a híd középső pillérénél, azóta nem sikerült kimozdítani. Az uszály valószínűleg a Duna alacsony vízállása miatt rekedt a hídpillér körüli köveken. A hatfős legénységnek nem esett baja, kár a hídban és a hajóban sem keletkezett. A baleset okát még vizsgálják, a rendőrség feljelentést tett az uszály kapitánya ellen.
A Konyhafőnök
2024. november 27. 10:00

Az erőművész séf, aki még énekel is – Ezek voltak Rácz Jenő eddigi legjobb pillatanai

A fogával húzott el egy autót, énekelt, megjósolták, hogy veszélyben van a házassága, rajongók puszilgatták, könnyeket szárított fel és még egy biciklivel is átugrattak felette A Konyhafőnök stúdiójában. Rácz Jenő új zsűritársaival és Fördős Zével az oldalán 2024-ben is meghökkentő dolgokkal szembesült a gasztroreality castingján. Most összegyűjtöttük a Michelin-csillagos séf idei legjobb pillanatait.
5:11
UEFA
2024. november 27. 0:41

Újabb Manchester City-fiaskó: 3-0-ról sem sikerült nyerni a Feyenoord ellen

Szinte hihetetlen, de a Manchester City azok után, hogy zsinórban 5 tétmérkőzést elveszített, most háromgólos előnyről nem tudott győzni hazai pályán. Haaland (2) és Gündogan góljával egészen a 75. percig 3-0-ra vezetett Pep Guardiola csapata, aztán viszont Hadj Moussa, Gimenez és Hancko révén a Feyenoord kiegyenlített, és végül el is hozott egy pontot az Etihadból. Ezzel Haalandék BL-történelmet írtak: korábban még nem volt példa arra az elitligában, hogy egy csapat, amely a 75. percben háromgólos előnyben volt, ne nyerjen…
2:02
UEFA
2024. november 26. 23:36

Egy gól döntött a Bayern München és a PSG csatáján

Hatvan perc remek futball a Bajnokok Ligája keddi rangadóján. A német Bayern München a 38. percben szerezte meg a mérkőzés első, és mint kiderült, egyetlen gólját: a dél-koreai Kim volt eredményes egy szöglet után. A Paris Saint-Germain esélyei nagyjából elszálltak, amikor az 56. percben Ousmane Dembélé – valószínűleg túl szigorúan – megkapta a második sárga lapját, és ezzel emberhátrányba került a francia csapat. Az utolsó fél órában a Bayern profi csapathoz méltóan őrizte az előnyét, és végül 1-0-ra nyerni is tudott.
2:09
Híradó
2024. november 26. 18:00

Elfogták a 33 évvel ezelőtti, paloznaki papgyilkosság harmadik gyanúsítottját

Elfogták a 33 évvel ezelőtti, paloznaki papgyilkosság harmadik gyanúsítottját - értesült az RTL Híradója. A most 55 éves, román származású férfi Spanyolországban került rendőrkézre. A Veszprém megyei Paloznakon 1991-ben ölték meg a település plébánosát. Október elején, sajtótájékoztatón jelentették be a magyar rendőrök, hogy Belgiumban elfogták a gyilkost, de már akkor is azt mondták, hogy lehettek társai. Az egyik már meghalt, a másikat még keresték. Őt foghatták el most Spanyolországban.
1:52
Híradó
2024. november 26. 17:11

Kifosztottak egy férfit Zuglóban, aki csaknem meghalt, miközben a rendőrök felvették az adatait

Kifosztották, aztán majdnem meghalt - fiatal járőrpáros élesztette újra a férfit, akinek nem sokkal korábban elvitték a pénztárcáját Zuglóban. Miközben a rendőrök felvették az adatait, a szívéhez kapott, majd összeesett. Se pulzusa, se légzése nem volt, a rendőrök azonnal elkezdték a szívmasszázst. Mire a mentők kiértek, már magától lélegzett. Az életmentés október végén volt, a rendőrök úgy tudják, a férfi azóta felépül. A hős járőrök néhány napja jutalmat kaptak a budapesti főkapitánytól.
2:11
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
2024. november 25. 21:25

Brutális ceremónián derült ki, hogy kit gyilkoltak meg az Árulók a kastélyban - Megvan az újabb kieső

Újabb gyilkosságon vannak túl Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban árulói. A gyilkosok közt megbújó Róka Gáspár fényes nappal jelölte ki az áldozatot. A gyászmenetet követő temetés során Árpa Attila mutatott a játékosoknak három földbe helyezett koporsót. Abba Kereki Kristófnak, Szekeres Szilviának és Szántó Dánielnek kellett befeküdnie, míg a többiek fekete rózsákat dobáltak rájuk. A kastély ura végül felfedte, ki „halt meg” és az utolsó szegeket is beverte az áldozat koprosóján.
2:42
Híradó
2024. november 25. 19:39

Sok baj van még a gyermekvédelmi intézményekben – mondta Orbán Viktor az RTL Híradónak adott interjújában

Sok baj van még a gyermekvédelmi intézményekben, és sok épületet kell felújítani - ezt Orbán Viktor miniszterelnök ismerte el az RTL Híradónak adott interjújában. Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy miért tiltották ki a gyermekvédelmi intézetekből Magyar Pétert, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjét. Az ellenzéki politikus azt mondta, 14 éve volt a Fidesz kormánynak az áldatlan állapotok megszüntetésére. 
2:32
Híradó
2024. november 25. 19:32

Évről évre drágul a csokimikulás

Drágábbak a csokimikulások, mint tavaly, a gyártók szerint az alapanyagárak miatt. A csokoládé beszerzési ára másfélszeresére nőtt a tavalyihoz képest, de a csomagolóanyagok és a szállítási költségek is megmutatkoznak az árakon az édességgyártók szövetsége szerint. Ahol nem, vagy alig emeltek árat, ott a termék zsugorodott. A nagyméretű, magas kakaótartalmú csokimikulások 1500 forintnál is többe kerülhetnek.