Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda az Északkelet-Magyarország régióban!
2024. november 27. 16:03
AZ ÉV HOTELE évada idén a Balatonon indult, az Észak-Dunántúlon folytatódott, aztán a műsor az Alföld felé vette az irányt, majd pedig az Északkelet-Magyarország régióban tesztelték a szálláshelyeket a műsor vendégei. A múlt vasárnapi adással befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek az utóbbi régióból neveztek a versenyre. De ezzel még nem ért véget a versengés, hiszen a régió hat szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!
A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy turisztikai régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt.
De természetesen nem csak a szálláshelyek nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike!
Hogyan dől el, hogy melyik lesz az Északkelet-Magyarország régió legjobb szállodája?
AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Novemberben a tesztelők az Északkelet-Magyarország régió hat szálláshelyet próbálhattak ki. A szállodák megtarthatták a korábban - az adások után kapott szavazataikat, tehát az eredmények nem nullázódtak le.
A nézők most egy újabb vokssal segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen az északkelet-magyarországi régió legjobbja, azaz novemberben A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes novemberben voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is.
Ha nem láttad az összes északkelet-magyarországi indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!
Az első Északkelet-Magyarország régióban készített adásban egy zongoraművész utazott a lányával. Várnagy Andrea és színésznő lánya Farkas Laura Egerszalókon kezdték meg hétvégéjüket.
Thermal Park Egerszalók****, Egerszalók
Az négycsillagos hotel, apartman és kemping Egerszalóktól két kilométerre, csendes környezetben található, ahonnan a híres Sódomb csak pár percre van. Egerszalók egy közel 2.000 lelket számláló község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében. A településtől északra egy horgásztó, délre pedig gyógyfürdő várja az ide látogatókat. A Thermal Park állatbarát hely, sokan kedvenceikkel érkeznek ide. A hatalmas területen fekvő komplexum nem csak a pihenés, hanem a rendezvények otthona is. Fürdőháza kül- és beltéren is kínál kikapcsolódási lehetőséget. Kültéren több medence, beltéren pedig finn- és infraszauna, gőzfürdő, masszázsok és halpedikűr is a szolgáltatás része. A szálloda éttermében svédasztalos reggeli és vacsora, valamint a’la carte ebéd fogyasztására is van lehetőség.
További információ: https://egerszalok.eu/
A második szálláshely, amit Andrea és Laura az utazásuk során kipróbálhatott Mátraszentimrén található.
Selfness Hotel Vadvirág***superior
A háromcsillagos hotelnek csaknem 100 éves múltja van Mátraszentimrén. Még aszfaltos út sem volt, mikor itt már panzió állt. 1949-ben átnevezték, így attól az évtől Vadvirág néven várta a vendégeket. Egy évvel ezelőtt újjáépítették, így a Vadvirág a régi épület helyén, a község központi részén található ma is.
A 835 méter magasságban fekvő hotel környezete nyugodt, levegője kristálytiszta. A felújított szálláshely 16 szobával várja vendégeit, a házikedvenccel érkezőket az erre kijelölt szobában helyezik el. A céges csapatépítők 20 főtől már egyedüli vendégként használhatják a hotelt. A wellnessrészleg - a hotel kisebb befogadóképessége ellenére - hatalmas, infraszaunákkal, száraz sószobával, finnszaunával, jakuzzival és merülőmedencével várja a pihenésre vágyókat. Az étteremben a’la carte fogyasztás lehetséges és ez nem csupán a szállodavendégek számára elérhető, hanem a sétáló, túrázó embereket is szívesen látják megpihenni, felfrissülni.
További információ: https://vadviraghotel.hu/start.asp
A következő adásban Pleszkán Écska énekesnő és rockgitáros párja, Ratkóczi Huba voltak a szállástesztelők. Ők a hétvégéjüket Zebegényben kezdték egy számukra kedves koncepció szerint működtetett szálláshelyen.
Natura Hill****, Zebegény
A Dunakanyar legszebb panorámájával büszkélkedhető Zebegény tetején, egy korábbi szőlőhegyen épült ez a természetközeliséget és a fenntarthatóságot középpontba helyező szálloda. Zebegény Budapestről bő egy óra alatt érhető el autóval, de vonattal is könnyen megközelíthető. A Natura Hill több különálló épületből áll. A központi épületben található a szobák többsége és a Michelin ajánlással rendelkező, fenntartható módon működtetett étterem. A hátsó épületben egy kisebb wellness-részleg található, fatüzelésű panorámás szaunával, jacuzzival és pihenőszobával. A szálloda legújabb része a Les, ahol dizájnos apartmanok kerültek kialakításra, Dunára néző teraszokkal és panorámakádas fürdőszobákkal. A szálloda éttermében nincs étlap, hanem minden nap változó degusztációs menüt szolgálnak fel, melyek készítéséhez helyben vagy a környéken termelt alapanyagokat használnak fel.
További információ: https://naturahill.hu/
Écska és Huba hétvégéjüket a Zebegénytől csak néhány kilométerre található Szobon folytatták.
Toronyszoba, Szob
Ez a különleges kialakítású szálláshely - és egyben kulturális központ - Budapesttől kicsivel több, mint egy órára, Szobon található, a település központi részén található vasútállomás szomszédságában. A szállásnak otthon adó torony eredetileg egy gőzmozdonyok töltésére szolgáló víztorony volt, ami sokáig üresen, kihasználatlanul állt. Végül egy idegenforgalomban jártas helyi vállalkozó megvásárolta és egy mindössze 4 szobás, 10 főt befogadni képes, egyedi szálláshelyet alakított ki benne.
A szobák a torony felső részében találhatók és csak lépcsőn közelíthetők meg. A szobák között megtalálható romantikusabb sarokkádas szoba, de négyfős családi apartman és „elnöki lakosztály” is. A torony alsó szintjén egy közösségi konyha és egy nappali található, ahol akár dartsozni is lehet. A Toronyszoba könnyű megközelíthetősége miatt kiváló kiindulópont lehet a közeli Börzsöny és a Dunakanyar felfedezéséhez. A szálláshely mellett nemzetközi kerékpárút halad el. A szállás ellátás nélkül foglalható.
További információ: https://www.toronyszoba.hu/
A harmadik Északkelet-Magyarországon forgatott adásban Szerémi Nóra rádiós műsorvezető és énekesnői-színésznői babérokra törő lánya Csorba Jázmin voltak a műsor vendégei. Ők Egerben kezdték az utazást.
Végvári Hotel Eger***, Eger
A háromcsillagos hotel a történelmi belváros szélén, egy forgalmas út mellett található. A Gárdonyi Géza Emlékház, a Minaret és a legendás egri vár is alig pár peres sétára van csupán a szállodától. A hotel kiváló kiindulópontja lehet egy Eger városát és környékét középpontba helyező utazásnak. A családias hangulatú hotelben 12 felújított szoba várja a vendégeket, melyek között egyágyas szobát, de akár 5 fő befogadására is alkalmas luxus lakosztályt is találhatunk. Félpanziós ellátásra a szálláshely testvérszállodájában, a Minaret Hotelben van lehetőség, ami körülbelül 300 méterre található a Végvári Hoteltől. Itt a vendégeket svédasztalos reggelivel és vacsorával várják, de lehetőség van menüvacsorára is.
További információ: https://vegvarihotel.hu/
A második szálláshely, amit Nóra és Jázmin kipróbálhatott, Gyöngyös-Sástón található.
Sástó Hotel***, Gyöngyös-Sástó
A Sástó Hotel*** a Mátra Kemping**** több, mint 2 hektáros területén fekszik saját wellness részleggel és az ország egyik legnagyobb sóbarlangjával! A 3 csillagos szálloda négy szobakategóriával minden korosztály igényeit kiszolgálja. Színes animátori programok színesítik a vendégek mindennapjait legyen szó aktív kikapcsolódásról vagy játékos szórakozásról. A hotel wellness részlegén élmény- és gyermekmedencét, finn-, bio- és infraszaunát, gőzfürdőt, és jakuzzit is találhatunk, valamint az országban egyedülálló sóbarlangot is kipróbálhatjuk. A szobák reggelis, félpanziós- vagy teljes ellátással is foglalhatók. Az étkezéseknek a Tavirózsa Étterem biztosít helyszínt. A reggeli és vacsora széles és minőségi választéka - a számtalan frissen készült meleg és hideg étellel - továbbá a különleges házias és vidéki ízek lehetővé teszik, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.
További információ: https://sastohotel.hu/
Szavazz és nyerj szállodai ajándékutalványt minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE hivatalos oldalán (link: https://azevhotele.hu/ ) adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek egyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi, majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!
Jövő hét vasárnap új adással folytatódik az idei AZ ÉV HOTELE! A következő tesztelők már dél-dunántúli szállodákat próbálhatnak ki. Abban az adásban Azahriah és Korda György zenekarának háttérzenészei, a harsonás Varga Nóra és barátnője a szőke szaxofonos Erdei Sára lesznek a hoteltesztelők.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE
Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook (link: https://www.facebook.com/azevhotele ) oldalán lehet leadni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízióműsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.