Legfrissebb tartalmak

Belföld
2023. március 2. 6:29

„Így jártok, ha szembeszegültök az uralkodótokkal” – miről szól az orvosi kamara félresöprése, és mi jöhet utána?

Dr. Zacher Gábor szerint munka mindig lesz, a következményekről pedig csak találgatni lehetne, mások viszont úgy látják, hogy komoly gondokat okozhat az orvostársadalmon belül a Magyar Orvosi Kamara átalakítása, amiről villámgyorsan döntött kedden az Országgyűlés. Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter és Eörsi Dániel háziorvos ugyanakkor úgy látja, a lépés akár össze is kovácsolhatja az orvosokat a kormány ellenében. 
2:13
Híradó
2023. március 1. 19:41

„Semmi nem úgy van, ahogy addig tudtam" – 37 évig hitte kölcsönösen halottnak egymást egy anya és lánya

37 évig hitte kölcsönösen halottnak egymást egy anya és lánya, mígnem egy nemzetközi nyomozás eredményeképpen találkozhattak. A guatemalai asszonynak 1986-ban azt mondták, kislánya meghalt közvetlenül a születése után – csaknem 4 évtized után azonban kiderült, hogy csecsemőjét valójában örökbe adták egy európai családnak.
1:35
Híradó
2023. március 1. 19:37

Magyarországra járnak a horvátok, hogy legyen hová tenni az eurójukat

Magyar pénztárcákban a horvát euró. Pécsről szatyorszámra viszik a több zsebes brifkókat a horvátok, mert náluk nincs elegendő nagyméretű ezekből, ráadásul a fémérmék tárolása is felértékelődött. Mindez azóta, hogy a szomszédos országban bevezették az eurót. Az új bankjegyek szélesebbek, mint a régiek, ezért a horvátoknak nagyobb pénztárcára van szükségük.
6:28
Fókusz
2023. március 1. 19:37

Szimuláción mutatjuk meg, milyen pusztítást okozna egy atomfegyver egy Budapest méretű városban

A történelem során mindössze kétszer vetettek be háborúban atombombát. Egy nukleáris fegyver éles bevetése megállíthatatlan láncreakciót indíthat el a világban. Ilyen fegyverrel hivatalosan jelenleg 9 ország rendelkezik: az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Izrael, Pakisztán, India, Kína és Észak-Korea. A legnagyobb fenyegetést mégsem ezek az államok jelentik.
2:19
Híradó
2023. március 1. 19:19

Az államtitkár szerint az orvosok csendes többsége támogatja a kormányt

Az összes nagyobb egészségügyi szakszervezet szolidaritást vállalt és kiállt a Magyar Orvosi Kamara mellett, miután a kormány egy nap alatt átvitte a parlamenten a kamara jogainak szűkítéséről szóló törvényt. Takács Péter államtitkár a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: nekik csak a kamara vezetésével van konfliktusuk és reméli, hogy az orvosok csendes többsége támogatja a kormányt. Az orvosi szakszervezet elnöke szerint azonban az orvostársadalom most csak még egységesebb lett. 
2:45
Híradó
2023. március 1. 19:14

Győr-Moson-Sopron megyében egyetlen háziorvos sem szerződött a mentőszolgálattal

Szerdán már az új ügyeleti rendszerben, kevesebb helyen látják el a betegeket a háziorvosok és házi gyermekorvosok két megyében. Egy – az RTL híradónak nyilatkozó – háziorvos szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az orvosok legfeljebb 20 százaléka írta alá az új szerződést, arról pedig korábban a Népszava írt, hogy Győr-Moson-Sopron megyében egyetlen háziorvos sem szerződött a mentőszolgálattal. Utóbbit hiába kerestük, konkrét kérdéseinkre nem válaszoltak.
2:28
Híradó
2023. március 1. 19:05

Akkora ledfalat vettek, hogy használni sem tudják – 450 millió forint közpénzt költött luxuscikkekre a Sport Kft a fideszes vezetésű önkormányzat alatt

Luxuscikkekre és utazásokra költhettek összesen 450 millió forint közpénzt a második kerületi Sport Kft-nél még az előző, fideszes vezetésű önkormányzat alatt, 2016 és 2020 között. Írta meg a 24.hu egy könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva. Az önkormányzati cég 200 millióért vett például LED falat, ami nagyobb, mint a sportuszoda fala, így nem is tudják használni. A rendőrség nyomoz, de még senkit nem hallgattak ki.
2:12
Híradó
2023. március 1. 19:03

Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség Egyiptomba – Hadházy Ákos szerint a kormány elvesztette kapcsolatát a valósággal

Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség hétfőn Egyiptomba, hogy kedden találkozzanak az ország elnökével. A kormányfő sajtófőnöke legtöbb kérdésünkre nem válaszolt, csak annyit közölt: egy repülőgép a miniszterelnöki delegációt, egy az üzleti küldöttséget és egy pedig Szijjártó Pétert és kíséretét szállította. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a kormány teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal. 
2:42
Híradó
2023. március 1. 18:53

Kiakadtak a kormánypárti képviselők, hogy a finn és a svéd politikusok kritizálták az Orbán-kormányt

Elkezdődött a vita a Parlamentben Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról. A kérdés hónapok óta nyitott, de a kormányazt azt állítja azért nem kerülhetett korábban az Országgyűlés elé, mert a képviselőknek fontosabb jogszabályokról kellett tárgyalniuk. Az ellenzék szerint az Orbán-kormány húzza az időt, amivel Oroszország érdekeit szolgálja.
2:04
Híradó
2023. március 1. 18:38

Háromszorosára is nőhet bizonyos fejlődési rendellenességek kockázata, ha az anya a terhesség első 3 hónapjában elkapja az influenzát

A Semmelweis Egyetem kutatói nemrég azt vizsgálták, milyen eséllyel fordulnak elő bizonyos születési rendellenességek, ha az anya a terhesség első három hónapjában elkapja az influenza vírust. Az kutatás szerint egy egészséges terhességhez képest a születési rendellenességek összességében másfélszeresére nőhetnek. De bizonyos betegségeknél még nagyobb a kockázat. Ezért azt javasolják, mindenki kérje az influenza elleni oltást, aki várandós, vagy gyereket tervez. 
1:57
Híradó
2023. március 1. 18:37

Évtizedeken át luxuséletére fordította az adományokat Jézus „zalai reinkarnációja"

Jézus Krisztus reinkarnációjának tartja magát, az ügyészség szerint viszont csaló, aki visszaélt az emberek bizalmával. A 69 éves férfi az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét. Azzal vádolják, hogy évtizedeken keresztül gyógyításra, lelki útmutatásra vágyó emberek bizalmába férkőzött országszerte, majd rávette őket, hogy pénzt, ékszert, sőt ingatlant adományozzanak jótékony célokra. Csakhogy a vád szerint mindebből saját luxuséletét finanszírozta. A magát gyógyítónak tartó férfi szerint viszont összefogtak ellene egykori barátai.