Kultúra

Hivatalos: több ember felelős a Nemzeti Színházban történt balesetért

rtl.hurtl.hu

2024. június 15. 6:30

A Blikk megszerezte a Nemzeti Színházban történt balesetről készült hivatalos szakértői véleményt, nem a színészek hibáztak. 

Elkészült a hivatalos szakvélemény a tavaly novemberben a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetről, aminek eredményei szerint a színészek nem vonhatóak felelősségre a baleset miatt – írta a Blikk. A lap cikke szerint a vizsgálat megállapította, hogy több foglalkozási szabálysértés történt, nem a színészek, és nem is egyetlen ember a felelős, hanem többen egyszerre.

Tavaly november közepén a Rómeó és Júlia című darab második felvonása közben szenvedett balesetet Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Nemzeti Színházban:

A lap információi szerint a szakértői vélemény szerint négy ember felelősségét állapította meg, akik a díszlet megalkotásában, felépítésében és ellenőrzésében vettek részt. A vizsgálat egyértelmű szabályszegéseket állapított meg, mint például a nem megfelelő mennyiségű korát elhelyezése a díszletben – írta a Blikk.

A Nemzeti Színház belső vizsgálata a tavaly novemberben történt balesetről azt állapította meg, hogy egyszemélyi felelősség senki sem terhelhet. A színház vezérigazgatója a baleset után beadta a lemondását, majd visszavonta, és ezt el is fogadta a kulturális miniszter.  

Horváth Lajos Ottó márciusban az RTL-nek adta az első tévéinterjúját:

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

 

#Kultúra#nemzeti színház#baleset#szakértői vélemény

Címlapról ajánljuk