Rákay Philip üzent a filmje történelmi hitelességét kritizálóknak: A Titanic szerelmespárja is kitaláció

Posztban üzent Rákay Philip azoknak a „patriotizmussal nehezen vádolható haladár sajtó felkent” kritikusainak, valamint az „együgyű szakbarbár” történészeknek, akik számon kérték a Most vagy soha! című, március 15-ről szóló film történelmi hitelességét, amit a fideszes influenszer producerként jegyez. Ezután elmagyarázta, hogy igazából miért jó a film.

Szerinte az okoskodók között „Széchenyi-díjas történész éppúgy akad, mint balos filmkritikus és önjelölt hobbitudós”. Előbbi megjegyzéssel valószínűleg Hermann Róbert Széchenyi-díjas történészre utalt, aki az Indexnek adott interjúban nevezte „szerencsétlen öszvérnek” a filmet, mielőtt a történelmi hűtlenségekről beszélt volna.

Rákay azt írja: „a hangosan kesergő valódi történészek (…) együgyű szakbarbárként képtelenek felfogni, hogy egy kétórás film írásakor, készítésekor millió egyéb szempontot is figyelembe kell vennünk, s bizony élnünk kell a történetmesélés folyamán a sűrítés, a leegyszerűsítés vagy épp a felnagyítás filmnyelvi eszközeivel. Ettől válik ugyanis izgalmassá, érthetővé, átélhetővé és szerethetővé egy történet, vagy épp egy történelmi hős karaktere”.

Szerinte nem spóroltak időt a kutatáson, és több olyan híres történelmi film akad, amely egyáltalán nem volt történelemhű: példának az Egri csillagokat, a Kőszívű ember fiait, valamint a Gladiátort hozta fel. Azzal is szembesítette az olvasó/nézőközönséget:

A Titanic szerelmespárja: Rose és Jack is kitaláció csupán.

Szerinte a filmnek „nem az a küldetése, hogy történelem kisdoktorit lehessen írni belőle, hanem az, hogy orientáljon, átadjon egy életérzést az adott korról, hogy megszólítsa a fiatalokat, hazaszeretetet ébresszen, hasson az emberekre és felemeljen”. Ő a „történészek helyében inkább örülnék, hogy végre vannak patrióta filmesek, akik ebben a kibillent világban szerethető történelmi témákat, karaktereket teremtenek, ami alapján sok fiatal utána olvas majd Vasvárinak, Jókainak, Petőfinek és a többieknek, a valóság után kutatva”.

Megkapták a kritikusok is

A „patriotizmussal nehezen vádolható haladár sajtó felkent kritikusainak” pedig azt üzente: ők „azok, akik máskor fennhangon hirdetik a művészi szabadság megkérdőjelezhetetlenségét, fekete Kleopátrákat ünnepelve. De ők azok is, akik szerint teljesen korhű és tetsző a Bridgerton című Netflix-borzalom is, amely – az eltörléskultúra szent zászlaja alatt vonulva – Sarolta angol királyné udvarát úgy ábrázolja, hogy abban szinte minden angol arisztokrata távol-keleti vagy fekete. Na ezek handabandáznak most átszellemülten a Most vagy soha! fiktív szereplőiről és kitalált történetszáláról – sommás véleményt sziszegve”.

Az rtl.hu szerzőjének nem a Rákay által említett filmek jutottak eszébe az alkotásról, hanem a Trópusi vihar, mivel szerinte a Most vagy soha! alkotói „fullba nyomják”.

A film amúgy 75 ezer nézővel nyitott az első hétvégéjén. Azt pontosan nem tudni, hogy a nézők között hány olyan iskolás van, akit kötelező program keretein belül, igazolatlant kilátásba helyezve vittek el a moziba. Az SZFE hallgatói is megnézhették a filmet, de ők pedig kommentet nem írhattak róla. Viszont a kritikusok mellett Rákay véleményéből is ki tudunk indulni, aki szerint a nézők „spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik” a filmet, amelyet szerinte „hazafias kötelesség” megnézni: 

Korábban Lóth Balázs, a film rendezője a Fókuszban beszélt a történelmi hitelességről. A mintegy 1400 fős stáb öt éven át dolgozott azon, hogy az 1848-as forradalom egyetlen napját egy romantikus, történelmi kalandfilmként aposztrofálja – a Most vagy soha! lett a magyar filmtörténet legdrágább filmje.

Nyitókép: MTI / Kertész Róbert