Kultúra

Nagy Zsolt: Nem a telefon fog minket megmenteni, hanem az, hogy tudunk egymással mit kezdeni

rtl.hurtl.hu

2023. július 25. 12:43

A színész szerint ki lehet ugyan röhögni Greta Thunberget, „de az a kislány a saját jövőjéről beszél”.

Színészetről és politikáról is beszélt Nagy Zsolt a Marie Claire-nek adott interjúban, amiből egyebek mellett az alábbiak derülnek ki:

  • A színészet addikció, egy nagyon különös szakma, ahhoz, hogy valaki jó színész legyen, kockáztatni kell, veszélyesen kell csinálni – az ő életét fel is zabálta, és ráment az első házassága.
  • Meditációval, kungfuval, boksszal próbál kikapcsolni, és rengeteget olvas, de az inkább felizgatja, mint megnyugtatja.
  • Nem tud elmenni amellett, hogyan áll a kormány a szomszédos országban zajló háborúhoz: vannak ukrán barátai, akiket cserben hagyott ez a kormány, elfordult tőlük, miközben „békére hivatkozva impotenskedik”.
  • A kínai mestereknél nincs olyan, hogy tanulnak, és egyszer mester válik belőlük, hanem tanulnak, és egyszer talán megjelenik náluk egy olyan ember, aki tőlük szeretne tanulni. Nálunk viszont úgy van, hogy a miniszterelnök kiválasztotta a saját embereit és ő viszi, manipulálja, vezeti rossz irányba őket.
  • Greta Thunberget ki lehet röhögni, de az a kislány a saját jövőjéről beszél. A Föld középső része el fog sivatagosodni, az ott élő emberek el fognak vándorolni, százmilliók indulnak el, amit nem állít meg a kerítés. „Ilyen kérdésekkel kéne foglalkozni, nem a queerek basztatásával meg a melegházasság tiltásával.”
  • Ha megkérdezik külföldön, hogy honnan származik, a válasz után mindig rögtön hozzá kell tennie mindenhol, hogy nem ért egyet Orbánékkal. „Nem lehetek büszke a saját országomra Magyarországon kívül.”
  • A jövő kulcsa és záloga az emberi kapcsolatok: nem a telefon, a pénz fog minket megmenteni, hanem a tiszta víz, a tiszta környezet meg az, hogy tudunk egymással mit kezdeni.
  • Gyerekei állami iskolába járnak, mert azt szeretné, hogy találkozzanak a társadalommal, gyerekként tanulják meg, hogy mi a helyük benne.
  • Elfogadta, hogy nem lesz világsztár, Magyarországon lesz tisztességes színész, ennek áldozza az életét. Van öt csodálatos gyermeke, nem vágyik többre.

Nyitókép: Nagy Zsolt Jupiter szerepében Jean-Paul Sartre A legyek című drámájának próbáján a budapesti Örkény Színház Stúdiójában 2019. december 17-én. MTI/Mónus Márton

#Kultúra#nagy zsolt#színészet#greta thunberg#klímaváltozás