Külföld

Videó: Putyin majdnem balesetet okozott a Ladájával

rtl.hurtl.hu

2024. július 17. 16:12

A balra indexelő orosz elnök váratlanul jobbra indult el.

A maga vezette Ladával érkezett Vlagyimir Putyin a Moszkvát és Szentpétervárt összekötő autópálya új szakaszának átadására, és kis híján balesetet okozott – írja a Világgazdaság.

Az interneten megosztott videón látható, hogy az orosz elnök, hogy kikerüljön egy sátrat, áthajtott a szemközti forgalmi sávba, majd miközben balra indexelt, váratlanul elindult jobbra, alaposan meglepve a mögötte haladó biztosító jármű vezetőit.


Végül nem lett koccanás: az elnök megérkezett a sátor előtt álló színpad mellé, kiszállt a Ladából, és nyomban öltönyösök vették körül, akik Putyinnak is odaadták a zakóját.

A Lada Aurát, amit Putyin is vezetett, tavaly júniusban a szentpétervári gazdasági fórumon mutatták be kínos bakival, az autó ugyanis nem indult be. Erről itt írtunk, ahogy arról is, hogy az orosz autókereskedőkhöz alkatrészhiányos állapotban, eladhatatlanul került az új Ladák nagy része.

Nyitókép: Contributor/Getty Images

#Külföld#vlagyimir putyin#autópálya#lada