Külföld

Teljesen betiltotta a mobiltelefon használatát egy iskola, meglepő hatása lett a döntésnek

rtl.hurtl.hu

2023. november 29. 18:21

Az osztályzatok nem lettek jobbak, de a tanárok és a szülők is pozitív változásról számoltak be.

Reggel 8:10 és délután 14:40 között semmilyen okból sem lehet mobiltelefont használni egy minnesotai középiskolában – számolt be a CBS News.

Patrick Smith igazgató szerint a tilalom óta a gyerekek aktívabbak az órákon is, és az osztálytársak között is több az interakció. Pozitív változás az is, hogy a zaklatások, bántalmazások száma csökkent, a gyerekek ugyanis megússzák a netes bullying egy részét. 

Az osztályzatok nem javultak, de a szülők is azt tapasztalják, hogy mégis nagy a változás a korábbiakhoz képest. 

Észrevettem, hogy a gyerekem kivirult, koncentráltabb lett, és jobban is teljesít. Részt vesz például az órai beszélgetéseken, korábban ez nem volt jellemző

– mondta az egyik szülő. 

A szülők egyébként továbbra is felhívhatják az iskolát, hogy elérjék gyereküket, a termekben van ugyanis telefon. 

A helyi képviselők a tapasztalatok alapján azt fontolgatják, hogy kiterjesztik a mobiltilalmat minden középiskolára. 

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#iskola#oktatás#mobiltelefon

Címlapról ajánljuk