Külföld

Kártérítésre kötelezték Japánt, mert koreai nőket rabolt el szexrabszolgának a II. világháborúban

rtl.hurtl.hu

2023. november 24. 9:47

A japán külügyminiszter szerint az úgynevezett komfortnők ügyében hozott döntés elfogadhatatlan és sérti a nemzetközi jogot.

Kártérítést kell fizetnie Japánnak, amiért a II. világháborúban koreai nőket rabolt el szexrabszolgának katonái számára, írja a BBC.

Még 2016-ban indított pert 16 áldozat, de a szöuli központi kerületi bíróság elutasította a keresetüket a szuverén immunitás elvére hivatkozva. A legfelsőbb bíróság azonban megváltoztatta a határozatot, elismerve Dél-Korea joghatóságát Japán felett az ügyben, mert az áldozatok Dél-Koreában éltek, és az ott elkövetett jogsértés miatt követelnek kártérítést.

Az egyik áldozat, a 95 éves Li Jongszu azt mondta, hálás a bíróságnak, és örült volna, ha beszámolhatott volna az ítéletről azoknak az áldozatoknak is, akik már elhunytak. Becslések szerint több mint 200 ezer nőt és lányt kényszerítettek prostitúcióra a II. világháború alatt működő japán katonai bordélyokban. Nagy részük koreai volt, de voltak köztük kínai, Fülöp-szigeteki, indonéziai és tajvani nők is.

A japán külügyminiszter a bírósági döntést „rendkívül sajnálatosnak és teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte, és felszólította Dél-Koreát, hogy „haladéktalanul tegyen lépéseket a nemzetközi jogot sértő döntés orvoslására”.

Nyitókép: Li Jongszu – Fotó: Kyodo News via Getty Images

#Külföld#japán#dél-korea#ii. világháború#nemi erőszak#prostitúció#kényszerítés#kártérítés

Címlapról ajánljuk