Külföld

Bíróság elé kerülnek a temetkezési vállalkozók, akiknél 190 holttestet találtak

rtl.hurtl.hu

2023. november 9. 17:26

A rendőrség már azonosítja a maradványokat, hogy azok visszakerülhessenek a gyászoló családokhoz.

Holttesttel való visszaélés, lopás, pénzmosás és hamisítás vádjával áll szemben egy coloradói temetkezési vállalat két tulajdonosa, miután a halottasházukban 190 holttestet találtak – írja a BBC.

Jan és Carie Hallfordot szerdán tartóztatták le a hatóságok Oklahomában. Penrose-i ravatalozójukban olyan emberi maradványok is voltak, amelyek 2019-ből származtak.

A hatóságok október 4-én kezdték vizsgálni a Return to Nature temetkezési vállalatot, miután a szomszédok bejelentették, hogy bűz terjeng az ingatlanból – írtuk meg korábban.

A nyomozók a ravatalozóba belépve „visszataszító” állapotokat találtak, tucatnyi egymásra halmozott holttesttel, amelyek közül néhány már évek óta ott volt. Egy korábbi sajtótájékoztatón kiderült, hogy az egyik helyszínelő halottkém annyira rosszul lett a bűztől, hogy orvosi ellátásra volt szüksége. Egyes hozzátartozók vélhetően hamis hamvakat kaptak a vállalattól. 

A szerdai sajtótájékoztatón Michael Allen kerületi ügyész elmondta, nem sok részletet hoznak majd nyilvánosságra, de azokat „sokkolónak” nevezte.

„A bűnüldöző szervek most már tudják, hogy az egyes családok által kapott hamvak nem lehettek a szeretteiké” – áll az Associated Press által megszerzett bírósági dokumentumokban.

Az FBI felvette a kapcsolatot a családokkal, és arra kérték őket, hogy adjanak mintát a kapott hamvakból, hogy a nyomozók elemezhessék azokat.

A tervek szerint a vállalkozók november 9-én fognak először megjelenni a bíróságon.

A coloradói ravatalozóban található összes elhunytat átszállították az El Paso megyei halottkémi hivatalba. Randy Keller, Fremont megye halottkémje elmondta, hogy 110 holttestet sikerült azonosítani, de további 80 holttest azonosítása még folyamatban van.

A cég honlapja szerint az általuk végzett „zöld” temetkezés lényege, hogy visszanyúlnak a hagyományokhoz, a temetkezés során nem használnak semmiféle vegyszert, fémet vagy nem természetes anyagot: „Csak ön és a Föld, visszatérés a természethez”. A temetkezés során biológiailag lebomló koporsót, urnát használnak, vagy akár ezek nélkül is lehet kérni a temetést. A halottakat nem balzsamozzák be, és a sírok kialakításához nem használnak betont.

Nyitókép: Return to Nature Funeral Home - Colorado Springs / Facebook

#Külföld#colorado#hulla#hullaház#ravatalozó#temetkezés#temetés#temetkezési vállalkozó#holttestek

Címlapról ajánljuk