Külföld

Oroszországba disszidált a volt osztrák külügyminiszter, aki Putyinnal táncolt az esküvőjén

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 8. 17:30

Karin Kneissl azt mondta, fenyegetés miatt hagyta el Ausztriát.

Oroszországba disszidált Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter, aki a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felkérésére töltötte be a tisztséget 2017 és 2019 között.

A 444 a Meduza cikke nyomán emlékeztet, hogy az FPÖ 2016-ban együttműködési megállapodást kötött Vlagyimir Putyin Egységes Oroszország pártjával, Kneissl lakodalmán pedig 2018-ban az orosz elnök is részt vett, és táncolt is a politikussal. 


2020-ban tagja lett a Rosznyefty igazgatótanácsának, de 2022 májusában lemondott a tisztségről, miután az ukrajnai háborúval összefüggésben Gerhard Schröder mellett őt is szankcionálni akarta az Európai Parlament.

Kneissl korábban egy ideig Libanonban élt, tavaly júliusban azt nyilatkozta, hogy fenyegetés miatt hagyta el Ausztriát. Idén júniusban az orosz TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, komolyan fontolgatja, hogy Oroszországba költözzön.

A legfrissebb hírek szerint már a Moszkvától nem túl messze lévő Rjazanyi területhez tartozó Petrusovo faluban bérel házat, és a Szentpétervári Állami Egyetem honlapján az intézmény geopolitikai központjának vezetőjeként szerepel.

Korábban az rtl.hu-n részletesen írtunk arról, hogy Kneissl-t a KGB is be akarta szervezni, mert „jó ügynökalapanyagnak” tűnt.

Nyitókép: Roland Schlager/Pool via Reuters

#Külföld#karin kneissl#ausztria#oroszország

Címlapról ajánljuk