Külföld

BBC: még mindig toboroz a Wagner

rtl.hurtl.hu

2023. június 29. 20:57

Mintha mi sem történt volna.

Még mindig Oroszország-szerte toboroz harcosokat a Wagner-csoport, azután is, hogy a lázadásuk a polgárháború szélére sodorta az országot. 

A BBC arról ír, hogy egy orosz telefonszámot használva több tucat toborzóközpontot hívtak fel, és mindig azt mondták, hogy más nevében érdeklődnek.

Meglepő módon mindenki, aki válaszolt, megerősítette, hogy minden a szokásos módon zajlik. 

Hozzáteszik, hogy a nyugati Kalinyingrádtól a déli Krasznodarig senki sem hitte el, hogy a csoportot feloszlatják, a sarkvidéki Murmanszk városában, a Viking sportklubban pedig egy nő megerősítette, hogy még mindig jelentkeznek harcolni vágyók Ukrajnába.

Többen, akik felvették a telefont, hangsúlyozták, hogy az új tagok magával a zsoldoscsoporttal kötnek szerződést, nem pedig az orosz védelmi minisztériummal.

„Ennek abszolút semmi köze a védelmi minisztériumhoz” – mondta a BBC-nek egy férfi. „Semmi nem állt le, folytatjuk a toborzást” – magyarázta.

Volgográdban a férfi, akivel beszéltek, azt mondta, hogy ha valaki ma jelentkezik, „holnap már bevethető”, és azt is hozzátette, hogy Fehéroroszország most már lehetséges célpont.

Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi változik július 1-je, a Wagner-csoport megszűnésének hivatalos időpontja után.

Nyitókép: Prigozsin 2016-ben Szentpéterváron. Fotó: Mikhail Svetlov/Getty Images

#Külföld#Wagner#wagner csoport#oroszország#jevgenyij prigozsin#vlagyimir putyin#orosz-ukrán háború

Címlapról ajánljuk