Külföld

Összehangolt sztrájkba kezdtek a tanárok és a felsőoktatási dolgozók – Romániában

rtl.hurtl.hu

2023. május 22. 17:20

18 év után először hirdettek általános sztrájkot a romániai közoktatásban. A szakszervezetek nagyobb bért követelnek, azt szeretnék, hogy a pályakezdő tanárok bére elérje az átlagkeresetet. 

Hétfőn általános sztrájk kezdődött el a romániai oktatási intézményekben. A Spiru Haret szakszervezeti szövetség szerint több mint 150 ezer pedagógus, és a kisegítő személyzet körülbelül 70 ezer tagja vesz részt a tiltakozásban.

Azt ígérik, addig sztrájkolnak, amíg a kormánytól nem kapnak „nagyon világos perspektívákat kínáló megoldást” a követeléseikre.

Kiderült, mekkora bért követelnek 

A romániai tanügyi szakszervezetek azt szeretnék, hogy a tanárok fizetése elérje az átlagbért, a régóta tanító pedagógusoké pedig még nagyobb legyen.

Azaz: a pályakezdők fizetése meg kell hogy egyezzen a bruttó átlagbérrel, tehát 2500 lejről (188 ezer forint) közel 4000 ezer lejre (300 ezer forint) kellene hogy nőjön a nettó összeg. Azoknak pedig, akik már karrierjük vége felé járnak, körülbelül 7000 lejt (526 ezer forint) kellene kapniuk – derül ki a Maszol összeállításából.

Az állami felsőoktatás is figyelmeztető sztrájkba lépett hétfőn. 

A felsőoktatási szakszervezetek azt követelik, hogy az új bértörvényben egy kezdő tanár fizetése a felsőoktatásban a jelenlegi nettó 2400 lejről (180 ezer forint) 4000 lejre (300 ezer forint) emelkedjen, karrierjük vége felé pedig a jelenlegi 4200 lej (315 ezer forint) helyett 6000 lej (451 ezer forint) körüli nettó fizetésben részesüljenek – írja a Transtelex.

A román sajtó szerint 18 év után először hirdettek általános sztrájkot az oktatásban, és harmadjára az elmúlt 30 évben. A szakszervezetek utcai tüntetéseket is kilátásba helyeztek, amennyiben nem kapnak a kormánytól számukra elfogadható javaslatokat.

Romániában a tanárok egységes bértáblázat alapján kapnak fizetést, a végső összeg azonban több dolgon is múlik. Nem mindegy, hogy ki mióta dolgozik a tanári pályán, a bérezést pedig vizsgákhoz is kötik.

A Fókusz tavaly év végén forgatott riportot arról, hogy európai szinten is mennyire kevés pénzt visznek haza a magyar pedagógusok. Több mint egymillió forint a különbség egy magyar és egy amerikai kezdő tanár fizetése között, de nem is kell a tengerentúlig utazni, hogy megdöbbentő különbségeket találjunk a pedagógusbérekben.


Címlapi illusztráció forrása: MTI/Kátai Edit

#Külföld#románia#pedagógusok#oktatás#sztrájk#bérezés#szakszervezetek

Címlapról ajánljuk