Külföld

Fürdődresszben és átlátszó ruhában hódította meg Donald Trumpot, aki friss házasként csalta meg vele Melaniát – kitálalt egy újabb Playboy-modell

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. május 20. 17:30

Donald Trump szerelmes volt belé, de Karen McDougal szakított vele, mégpedig Bruce Willis kedvéért.

Hosszú interjút adott a Daily Mailnek Karen McDougal egykori Playboy-modell. Az idén 51 éves McDougal 1997 decemberében a hónap Playmate-je, 1998-ban pedig az év Playmate-je volt, 2001-ben a Playboy olvasói beszavazták a 90-es évek legszexibb Playmate-jei közé.

2018-ban, amikor Donald Trump elnöki mandátumának felénél járt, az országos ismertségét meztelen fotóinak köszönő modell a Trumppal való 2006-os kapcsolatáról beszélt a CNN-nek. McDougal elmondta, hogy az üzletember, aki egy évvel korábban vette feleségül Melaniát, az első szex után pénzt ajánlott neki a hallgatásáért cserébe. Trump ugyanebben az évben – amikor egyébként Melania első gyereküket, Barront szülte – Stormy Daniels pornószínésznővel is hasonló titkos, később botrányos körülmények közt kiderülő kapcsolatot tartott fenn.

A Playboy-modell most részletekbe menően beszélt a 2006-ban kettejük közt tíz hónapig tartó titkos viszonyról.

Az interjú legérdekesebb állításai:

  • Hugh Hefner Los Angeles-i villájában ismerkedtek meg. A medencés partin Karen McDougal fürdődresszt és átlátszó ruhát viselt.
  • A partin Karen le sem tudta magáról vakarni az üzletembert, aki kiskutyaként mindenhová követte.
  • Trump megszerezte a számát, pár nap múlva felhívta, és randevút kért tőle.
  • A modell tudta, hogy Trump házas, de akkoriban nem nagyon voltak erkölcsi fenntartásai az ilyesmivel kapcsolatban.
  • Az első randevú Trump hotelszobájában esett meg titokban. Stake-et és krumplipürét ettek egy kis asztalnál, közben a háttérben ment a tévé.
  • Az első randevún le is feküdtek egymással.
  • Trump a szex után pénzt ajánlott neki, amin a modell felháborodott. Utána egész úton hazafelé sírt.
  • Kapcsolatuk itt mégsem ért véget, havonta többször is találkoztak és szexeltek is.
  • Karen McDougal szerelmes lett Donald Trumpba.
  • Donald Trump szerelmes lett Karen McDougalba, ezt folyton hangoztatta is a modellnek.
  • Trump a barátai előtt nem is titkolta, hogy szeretőt tart, sőt többször mutatkoztak együtt nyilvános eseményeken.
  • Viszonyuk nem futó kaland volt, igazi és érzelmekkel teli kapcsolat volt kettejük közt.
  • Karen McDougal szerint Trump nőügyeinek kiteregetése politikai boszorkányüldözés.
  • A viszonynak Karen McDougal vetett véget, mert megismerkedett az akkor épp facér Bruce Willisszel, akivel 2007-ben kezdődött 7 hónapig tartó viszonya.
  • Nem csalta meg Trumpot Bruce Willisszel.
  • A modell telefonon szakított Trumppal, aki nem fogadta valami jól a dolgot.
  • Karen történetét Trump elnökválasztási kampánya előtt egy Trump-közeli bulvárlap megvette 150 ezer dollárért, és mélyen eltemette, hogy ne kerüljön nyilvánosságra.
  • Karen McDougal szerint Trump jó elnök volt, és ismét jó elnök lesz. 2016-ban jó republikánusként rá szavazott.

Nyitókép: Hugh Hefner és az év Playmate-je, Karen McDougal 1998-ban, a Playboy-villában – Fotó: Brad Elterman / Getty Images

#Külföld#donald trump#karen mcdougal#playboy#modell#viszony#megcsalás#melania trump

Címlapról ajánljuk