Külföld

Hitler beszéde szólt egy osztrák vonaton

rtl.hurtl.hu

2023. május 15. 17:19

Már Bécs előtt járt a vonat, amikor megszólalt Hitler az utastájékoztatás helyett. Az utasokat nagyon felháborította az eset, egy Holokauszt-túlélő pedig elsírta magát.

Egy osztrák InterCityn vasárnap a kalauz helyett Adolf Hitler hangja beszéde szólalt meg és utastájékoztatás helyett az volt hallható, hogy „Heil Hitler” és „Sieg Heil” – írja a BBC.

A Bregenz-Bécs járat egyik utasa a lapnak elmondta, hogy a vonaton mindenki teljesen megdöbbent, amikor meghallották, mi szól a hangosbemondóból.

David Stoegmueller, a Zöld Párt parlamenti képviselője, aki szintén azon a vonaton utazott elmondta, a náci vezető beszédét nem sokkal azelőtt játszották le, hogy a vonat, az OEBB Railjet 661-es járata megérkezett volna Bécsbe.

Először 30 másodpercig Hitler beszéde szólt, majd jött a „sieg heilezés”. A képviselő szerint a vonat személyzete nem tudta leállítani a felvételt, se mást betenni helyette.

Az utasokat felháborította az eset, egyikük, egy Holokauszt-túlélő pedig elsírta magát.

Az OEBB elhatárolódott az esettől és feljelentést tett. A BBC úgy tudja, hogy két ember ellen tettek bejelentést. Az üzemeltető szerint az elmúlt napokban több ilyen eset is történt.

Nyitókép: RailJet expresszvonat. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba.

#Külföld#adolf hitler#ausztria#vonat#intercity#bécs#Bergen

Címlapról ajánljuk