Külföld

Franciaországban betiltják a kerti medencéket

rtl.hurtl.hu

2023. május 5. 22:51

Hatalmas a vízhiány, cselekedni kell. 

Intézkedniük kell a franciáknak az egyre súlyosbodó vízhiány miatt: Christophe Béchu, Franciaország ökológiai átmenetért felelős minisztere közölte, hogy a spanyol Katalóniával határos Pyrénées-Orientales-t május 10-től hivatalosan is aszályos, „válságos” területté nyilvánítják.

Ugyanettől az időponttól kezdődően tilos lesz az autómosás, a kerti locsolás és a medencék feltöltése is – utóbbiakat most a boltban sem lehet árulni. 

Ki kell lépnünk a bőség kultúrájából

– mondta Bechu. „Sokkal nagyobb önmérsékletet kell tanúsítanunk abban, hogyan használjuk fel a rendelkezésünkre álló erőforrásokat.”

A hatóságok Bechu szerint azért döntöttek úgy, hogy betiltják a kerti medencék értékesítését, hogy az emberek „ne csábuljanak el, és tegyenek meg olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad". 

Pyrénées-Orientales megyében több mint egy éve nem esett egész napos eső. A kimerült francia vízkészleteket a mostani száraz tél csak súlyosbította – írja a BBC.

A csapadékos március részben megkönnyítette a gazdák helyzetét, mivel a talaj megnedvesedett az ültetés előtt, de a föld alatti vízszint továbbra is veszélyesen alacsony, különösen a Földközi-tenger környékén. Csak Bretagne és a délnyugati Aquitánia van viszonylag biztonságos helyzetben.

A Pyrénées-Orientales lesz a negyedik olyan körzet, ahol az aszály hivatalosan is „válságos” szintet ért el. Több mint 40 másik régióban – azaz ország közel felében – már „riasztási” vagy „éberségi” szint van érvényben, ami a tavalyinál is súlyosabb hiányt vetít előre.

A körzet egyes részein a vízkészletek szintje olyan alacsony, hogy a szakértők attól tartanak, hogy a tengerből sós víz szivárog ki, ami a csapvizet ihatatlanná tenné. A víztartó rétegek alacsony szintje a szennyező anyagok magasabb koncentrációját is jelenti, ami szintén súlyosan károsíthatja a vízminőséget.

Nyitókép: Pixabay

#Külföld#franciaország#aszály#szárazság#autómosás#medence#víz#intézkedés#emmanuel macron

Címlapról ajánljuk