Külföld

„Teli gázzal gyorsított” – tömegbe hajtott autójával egy idős sofőr egy francia fesztiválon

rtl.hurtl.hu

2023. április 23. 7:54

Elvesztette irányítását a jármű felett, több mint tízen sérültek meg. 

Legalább 11 ember megsérült, közülük négyen súlyosan, miután gyalogosok közé hajtott egy autós szombaton kora este a franciaországi Berck-sur-Mer város egyik utcájában – jelentette a helyi sajtó. Az ország északi részén található településen a nemzetközi sárkányeregető fesztivált tartanak, amire több százezer látogató érkezik a világ minden részéről. 

A francia sajtóban megjelent beszámolók szerint az autót egy idős sofőr vezette, aki automata váltós járműben véletlenül összekeverte a gázpedált és a fékpedált. Egy szemtanú elmondása szerint a jármű „teljes gázzal gyorsított”, miközben balra kanyarodott egy utcába, majd felment a járdára, és egymás után ütötte el az embereket.

Egy másik szemtanú közlése szerint az utcák teli voltak emberekkel, akik a fesztivált helyszínére igyekeztek, hozzátéve, hogy éppen át akarta kelni az utcán, amikor „tompa puffanásokat” hallottak, ahogy pár méterre tőlük egymás után ütötte el a sofőr az embereket.

A helyi hatóságok közölték, hogy balesetként kezelik az eset. A négy súlyos sérült mind nő, közülük kettőt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Pontos állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket.

Nyitókép: Látogatók a Berck-sur-Mer városában tartott sárkányeregető fesztiválon. Fotó:  Firas Abdullah/Anadolu Agency via Getty Images)

#Külföld#baleset#fesztivál#franciaország#gázolás