Egyre több egyház nyit a melegek felé, de homofób tagjaik ellenállnak

„Tudom, hogy ez a lépés sokak számára nem elégséges, sokak számára viszont túl sok” – mondta London püspöke, Sarah Mullally, miután az anglikán egyház vezetősége többnapos heves vita után úgy döntött: ezentúl az egyházi áldás a meleg pároknak is jár. Kompromisszumos megoldás született: ezzel a lépéssel az egyház jelezte, hogy nem utasítja el az LMBTQ-közösséget, viszont az azonos neműek házasságát továbbra is tiltja.

Az anglikánok összességében a keresztény világ liberálisabb egyházai közé tartoznak. Tavaly nyáron készítettünk interjút Alan Wilsonnal, Buckingham püspökével, aki a Budapest Pride-on is részt vett. Ő úgy fogalmazott a melegek egyházon belüli elfogadásáról:

A kollégáim többsége inkább pasztorális, gyakorlati kérdésnek tartja ezt, mint teológiainak. Még ha a teológiai nézeteik konzervatívabbak is, a gyakorlat azt diktálja, hogy mindenkit szívesen lássunk a templomainkban. A lényeg az, hogy ezt a hozzáállást hogyan lehet úgy megvalósítani, hogy közben felelős lelkipásztori munkát végezzünk. És ez helyes így: nincs semmi a keresztény egyház hitvallásában, ami a házasságról szólna. Ez nem olyan ügy, mint hogy higgyünk Istenben vagy Jézusban.

Az elfogadás konfliktust szül?

A múltban a keresztény világ egyöntetűen elítélte a homoszexualitást, azonban az elmúlt évtizedek során egyre több egyházban jelent meg az igény arra, hogy változtassanak az LMBTQ-közösséghez való hozzáálláson. A katolikusoknál például II. János Pál 1992-ben még halálos bűnnek nevezte a homoszexuális kapcsolatokat, idén viszont Ferenc pápa már arról beszélt, hogy melegnek lenni nem bűn, és támogatta a polgári – nem egyházi – melegházasságot is.

A keresztény egyházak a bibliai szövegekből és a korai hagyományokból merítik hozzáállásukat az emberi szexualitáshoz, ami döntően patriarchális és heteronormatív. A legszentebb aspektusa ennek az élet átadása és a család fenntartása, aminek következtében a legnagyobb értéket a férfi és nő közötti, házasságon belüli szex jelenti. Fontos megjegyezni azonban, hogy a Biblia csupán a homoszexuális cselekedeteket, és nem magát a homoszexuális identitást ítéli el – amikor íródott, a szexuális orientáció még ismeretlen kifejezés volt.

A legtöbbet idézett bibliai passzus a Leviták könyvében található: „férfi nem hálhat férfival”. Az viszont folyamatos teológiai vita tárgyát képezi, hogy a könyv ezen – és egyéb – passzusait mennyire kell szó szerint értelmezni a 21. században: a Leviták könyve ugyanolyan szigorral tiltja a tetoválásokat és a hosszú haj viselését férfiak számára, mégsem látunk a modern keresztény egyházakban akkora tetkóügyi vitát, mint melegügyit.

Manapság a katolikus egyház hivatalos álláspontja az, hogy a homoszexualitás önmagában nem bűn, csak egy bűnre vivő kísértés. Még a szigorú II. János Pál is azt írta 1992-ben: 

Azok a férfiak és nők, akik mélyre nyúló homoszexuális tendenciákkal rendelkeznek … elfogadást érdemelnek, valamint tiszteletet, megértést és érzékenységet. 

Viszont az egyház tanítása arra utasítja a melegeket, hogy a papokhoz hasonlóan cölibátusban éljenek.

Az elmúlt években nagy vitát kavart, hogy két német püspök is azt nyilatkozta 2018-ban, hogy Németországban lehetséges megáldani az azonos nemű párokat. Ezután két osztrák templom is bejelentette, hogy ők is megáldják a meleg párokat. Ám ezután három évvel a Vatikán felülírta a renitens püspökök engedélyeit: 2021-ben született hivatalos egyházi döntés arról, hogy az azonos nemű párok nem részesülhetnek áldásban.

A több autonómiával, jellemzően országos önállóságban működő protestáns egyházaknál viszont más kép alakul ki, mint a globális, központosított római katolikus egyháznál. Az amerikai presbiteriánusok, a francia egyesült protestáns egyház, valamint a dán és a svéd egyház is liberálisan áll a témához: nem feltétlenül fogadják el a melegházasságot, azonban a meleg pároknak is jár az egyházi áldás. Az egyesült kanadai egyház – az ország legnagyobb protestáns egyháza – például azt vallja: „minden ember szexuális orientációtól függetlenül megvallhatja hitét és engedelmességét Jézus Krisztus felé, és az egyház teljes jogú tagja lehet”.

Mindig is voltak azonos nemű párkapcsolatban élő keresztények?

John Boswell, a Yale professzora a kilencvenes években fogalmazta meg teóriáját, amely szerint a korai keresztények közül többen is homoszexuális kapcsolatban éltek, valamint bizonyos bibliai figurák is vonzódtak a saját nemükhöz: köztük említi a Dávid király és Saul király fia, Jonatán közötti kapcsolatot.

Boswell ismeretei szerint mindössze a 12. századtól jelent meg aktívan a melegellenesség a kereszténységben: ehhez hozzájárulhattak hibás bibliafordítások és elavult kifejezések is, például az, hogy összemoshatták a homoszexuális szexet a homoszexuális nemi erőszakkal.

Az elfogadás növekedésével párhuzamosan azonban megjelentek a konzervatív ellenmozgalmak is: ezek közül a leghírhedtebb az úgynevezett „ex-meleg mozgalom”, amelynek követői hisznek abban, hogy a homoszexuális embereket át lehet nevelni heteróvá. Az áltudományos átnevelő terápiákról Wilson püspök korábban azt mondta nekünk: 

akik félnek a melegektől, akik nem tudják elfogadni, hogy csupán az emberi létezés egyik állapota a melegség, szeretnének hinni abban, hogy megváltoztathatják ezt.

Az erre a célra kifejlesztett terápiák sokszor sokkolóan kegyetlenek. Tudni olyan leszbikus nőkről, akiket nemi erőszak által akartak heteróvá változtatni, illetve az elektrosokk-terápia is bevett módszere volt a „kezeléseknek”. És hogy mennyire voltak hatékonyak ezek a módszerek? Nagyjából semennyire. Bár egyre több jel mutat arra, hogy az ember szexualitása idővel változhat, drasztikus, teljes körű átalakulásokat nem lehet kierőszakolni. A kilencvenes évektől kezdve egyre népszerűtlenebbek az átnevelő terápiák, számos korábbi átnevelő vagy áldozat arról számolt be a nyilvánosság előtt, hogy teljesen hatástalanok voltak. Jeremy Marks például majdnem tizenöt évig hajtott végre ilyen kezeléseket Angliában, mire rájött, hogy maga is meleg.

John Paulkot, az „exmeleg” mozgalom egyik amerikai vezetőjét pedig 2000-ben kapták rajta azon, hogy egy melegbárt látogat meg. Ezután lemondott tisztségeiről, és 2013-ban nyilvánosan bocsánatot kért azért a kárért, amelyet a mozgalom tagjaként okozott. John Smid szintén évekkel terápiái megszakítása után kért bocsánatot azért, mert „további károkat okozott olyan tinédzsereknek, akik amúgy is sérülékeny korban voltak az életükben”, és bevallotta, hogy az aktivizmussal eltöltött évei alatt egyszer sem látott olyat, hogy valaki sikeresen heteróvá váljon.

Korábban Wilson püspök azt mondta: „nyilván csak a tolerancia a járható út, a melegeket nem lehet eltörölni a világból (…) Én optimista vagyok, hiszen a kereszténység minden korban úgy tudott túlélni, hogy megújította magát minden generációban. Ez a megújulás a kereszténység minden formájában megvan: kevés olyan gyülekezet vagy egyház akad, amelyik tisztán bigott.”

Nyitókép: Christoph Doll protestáns lelkipásztor megáld egy meleg párt a stuttgarti Leonardskirchében 2020 májusában. Fotó: Christoph Schmidt/dpaGetty Images