Baleset-bűnügy

Késsel fenyegette a leszbikus párt a budapesti villamoson, azt kiabálta, hogy megöli őket

rtl.hurtl.hu

2022. június 16. 16:50

Felfegyverkezve elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolják.

Egy kilenc centis bicskát lóbálva fenyegetett meg egy leszbikus párt egy férfi egy budapesti villamoson szeptemberben. Azt kiabálta az egymás kezét fogó nőknek, hogy megöli őket, írja az ügyészség közleménye alapján a 444.

A vádlott egy villamoson utazott késő éjszaka, amikor észrevette a párt. Hangosan kiabálni kezdett a két nővel, szexuális irányultságuk miatt szidalmazta őket. Majd elővett egy bicskát, és azzal fenyegette a két nőt, hogy nyakon szúrja őket. Többször szúró mozdulatot is tett a nők felé.

A villamosvezető igyekezett közbelépni, és megszólította az utast, hogy szálljon le, de ezt nem tette meg. A végállomásnál már sikerült leszállítani a férfit. A vezető a két nőt a sofőrök szobájába kísérte, hogy maradjanak ott, amíg a támadó el nem megy. A fenyegető egy darabig még várt a megállóban, majd elment, később viszont visszatért. Eddigre már sikerült rendőrt hívni, és letartóztatták a férfit. A vádlott nem ismerte be a bűnösségét.

Nyitókép: Lakatos Péter / MTI

#Baleset-bűnügy#homofóbia#budapest#villamos#leszbikus#kés#fenyegetés

Címlapról ajánljuk