Külföld

Oroszország felmondta az utolsó atomegyezményt is, amit az USA-val kötött

rtl.hurtl.hu

2023. február 21. 17:49

Nincs már semmi nukleáris kontroll a két nagyhatalom között.

Nincs többé érvényben lévő nukleáris egyezmény az USA és Oroszország között, miután Vlagyimir Pugyin felfüggesztette a New START nevű egyezményt, írja a Vice. A lap emlékeztet arra, hogy a világ nukleáris fegyverkészletének kilencven százaléka ennél a két országnál van.

A bejelentést Putyin abban a beszédében tette, amelyben hamisan a nyugatot vádolta meg az ukrajnai háború kiobbantásával. Úgy fogalmazott, hogy „rá van kényszerítve” arra, hogy felmondja az egyezményt.

A New START-ot még Barack Obama elnökkel kötötte Oroszország. Az egyezmény kimondta, hogy mindkét ország legfeljebb 1550 nukleáris robbanófejet raktározhat, és hogy lehetővé kell tenni, hogy az oroszok és az amerikaiak ellenőrizzék egymás nukleáris fejlesztéseit.

A terület szakértői már az elmúlt hónapokban is arra figyelmeztettek, hogy Oroszország felmondhatja az egyezményt. Az ország korábban csak arról értesítette a világot, hogy 2026-ban hagynák elveszteni érvényét, és nem tervezik megújítani azt.

A beszédről készült hosszabb összefoglalónkat itt lehet elolvasni.

Nyitókép: YouTube

#Külföld#vlagyimir putyin#usa#atomfegyver#nukleáris#egyezmény

Címlapról ajánljuk