Külföld

Greta Thunberg szerint azért támadta be Andrew Tate, mert fenyegetve érezte magát tőle

rtl.hurtl.hu

2023. február 19. 19:15

Az eredmények pedig mindenki számára ismertek.

Greta Thunberg szerint Andrew Tate fenyegetve érzi magát az olyan emberektől, mint ő, ezért támadta be Twitteren. Az eset odáig fajult, hogy Tate véletlenül tudatta a román hatóságokkal, hogy az országban tartózkodik, le is tartóztatták nemi erőszak és szervezett bűnözés vádjával.

Thunbergnek a következő kérdést tették fel: „Miért húzzák fel magukat rajtad az olyan rettenetes emberek, mint ő?” A svéd klímaaktivista így válaszolt: „Nem tudom. Mármint azt hinnéd, hogy az efféle emberek mással is tölthetnék az idejüket”.

Azt tette hozzá a LadBible szerint: „Számos probléma van a világon, amivel az embereknek foglalkozniuk kéne, de úgy néz ki, hogy ezek az emberek annyira fenyegetve érzik magukat és a világképüket olyan emberek által, mint én – vagyis klímaaktivisták által – hogy úgy érzik, el kell hallgattatniuk és ki kell gúnyolniuk minket”.

Szerinte ez egy pozitív jel, mert azt jelenti, hogy az aktivizmussal elérnek valamilyen hatást. Ha nem így lenne, akkor a Tate-félék sem azzal töltenék az idejüket, hogy őket próbálják trollkodni az interneten.

Nyitókép: Kate Green/Getty Images

#Külföld#greta thunberg#andrew tate#fenyegetés#támadás#börtön#románia#twitter