Külföld

„Azonnal porrá égett” az olvadt vasba zuhant munkás

rtl.hurtl.hu

2022. november 16. 11:54

Egy három méter mély olvasztóedénybe esett bele, miközben mintát akart venni egy amerikai üzemben. 

A munkavédelmi hatóság 145 ezer dolláros, azaz átszámítva nagyjából 57 millió forintos pénzbírsággal sújtotta a Caterpillar nevű céget, miután egy öntödéjében olvadt vasba zuhant és meghalt egy munkás. A 39 éves férfi mindössze kilenc napja dolgozott az üzemben, amikor a halálos baleset érte.

A hatóság közlése szerint a munkás „azonnal porrá égett”, amikor belezuhant a három méternél mélyebb olvasztótégelybe, amiben több mint ezer Celsius-fokos olvadt vas volt.

A még júniusban történt eset idején egy munkás a helyi sajtónak elmondta:

Azonnal meghalt, de nem minden része merült el a folyékony fémben, teste egy része kint maradt. Szörnyű látvány lehetett azoknak, akik végignézték, és várni a halottkémre, miközben kollégájuk egyik fele a padlón feküdt.

Az amerikai munkahelyek biztonságáért felelős amerikai kormányzati szerv, az OSHA vizsgálata szerint a férfi azért eshetett bele az olvadt vasba, mert az üzemben nem szereltek fel biztonsági korlátokat a munkások védelmére.

 

Nyitókép: Egy munkás olvadt vasat önt a Caterpillar mapletoni üzemében. Fotó: YouTube/Caterpillar

 

#Külföld#baleset#olvadt vas#üzem#üzemi baleset#egyesült államok

Címlapról ajánljuk