Külföld

Meglepetés: a demokraták örülhetnek az amerikai választások után

Ignácz PéterIgnácz Péter

2022. november 9. 15:30

Működhetett a demokraták stratégiája az amerikai félidős választásokon. Bár a Republikánus Párt átveszi az irányítást a Képviselőházban, győzelmük korántsem olyan elsöprő, mint amire számítottak – adott gyors helyzetelemzést az rtl.hu-nak Pintér Károly Amerika-szakértő. Aki arról is beszélt, veszélybe kerülhet-e az Ukrajnának adott amerikai katonai támogatás. 

Ez nagyon jó eredmény a demokratáknak 

– mondta szerda délelőtt az Egyesült Államokban tartott kongresszusi választások első eredményeiről az rtl.hu-nak Dr. Pintér Károly. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetője kiemelte, hogy jelenlegi gazdasági helyzet és az 50 éve nem látott magasságokba nőtt infláció egyáltalán nem kedvezett a hatalmon lévő demokratáknak, és azt, hogy a republikánusok nem értek el elsöprő győzelmet, már sikerként élheti meg a Demokrata Párt.

Ezt a nézőpontot közvetítette Nancy Pelosi demokrata házelnök is, aki jó teljesítményként értékelte a választási eredményeket közleményében. A házelnöki tisztségét várhatóan elveszítő kaliforniai képviselőnő kijelentette:

Bár sok verseny még túl szoros, hogy győztest lehessen hirdetni, egyértelmű, hogy a képviselőház demokrata tagjai és jelöltjei a várakozásokon felül teljesítettek az egész országban.

Elmaradt a „vörös hullám”

A vérmes republikánus remények a „vörös hullámról”, azaz az elsöprő győzelemről nem váltak valóra – közölte Pintér Károly. Bár magyar idő szerint szerda délben még mindig nem volt meg minden eredmény, az már látszik, hogy a Képviselőházban a republikánusok nem szereznek óriási többséget. A száztagú Szenátusban pedig megmaradhat a jelenlegi helyzet: ötven demokrata és ötven republikánus szenátor lesz, a mérleg nyelve pedig a demokrata alelnök, Kamara Harris lehet – patthelyzet esetén ugyanis ő is szavaz, így lényegében ő dönt.

A kongresszusi választásokkal egy időben tartott állami választásokon, ahol egyebek mellett a kormányzói székekről és az államok törvényhozásának összetételéről döntöttek a választók, szintén a vártnál jobban szerepeltek a demokrata jelöltek. Egy sor győzelmet arattak olyan úgynevezett ingaállamokban, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak az elnökválasztásokban. Más helyeken pedig szorosabb küzdelemben kaptak ki, mint amire számítani lehetett.

A szenátus megtartásában nagy szerepe lehet Pennsylvania államnak, ahol az eddig republikánus kézben lévő szenátusi helyéért folyó küzdelemben John Fetterman demokrata jelölt nyert republikánus ellenfele, Mehmet Oz felett (Oz, a konteós orvos ellentmondásos életművéről bővebben írtunk a napokban). A demokraták különösen nagy figyelmet és sok pénzt szenteltek ennek a küzdelemnek.

A demokraták örülhetnek az amerikai választások után
John Fetterman demokrata pennsylvaniai szenátorjelölt, miután legyőzte republikánus vetélytársát, 2022. november 8-án. Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A pontos eredményre azonban akár még napokat, de lehet, hogy heteket is várni kell. Magyar idő szerint szerda délben mindkét párt 48 szenátori helyet tudhatott magáénak, és négy szenátori helyen nem hirdettek győztest: Arizonában, Wisconsinban, Nevadában és Georgiában. Ez utóbbiban második fordulót is tartanak, ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, így előfordulhat, hogy csak egy hónap múlva lehet tudni, hogy a szenátusban melyik párt lesz többségben.

Bár a Képviselőházban sem voltak szerda délben pontos eredmények, szinte teljesen biztosra lehet venni, hogy a republikánusok kerülnek többségbe, és akkor is meg tudják nehezíteni Joe Biden elnök utolsó két évét a Fehér Házban, ha csak minimális többségre tettek szert – mondta Pintér Károly. A szakértő arra számít, hogy 

a republikánus irányítású képviselőházban a következő kép évben nem lesz érdemi munka, „semmi sem fog történni, nem lesznek érdemi reformtörvények”, és a republikánusok leginkább azzal lesznek elfoglalva, hogy politikailag akadályozzák a demokrata elnököt.

Emellett meg fogják szüntetni a kongresszus ellen 2021. január 6-án intézett ostrom körülményeit vizsgáló bizottságot, ami pedig fontos szerepet játszott a történtek felgöngyölítésében, és ahol „érdekes tanúvallomások hangzottak el” – mondta Pintér Károly.  

Veszélyben az ukrán segély?

A kongresszusi választásokra különösen nagy figyelmet fordítottak Ukrajnában is, ahol attól tartanak, hogy egy republikánus győzelem esetén veszélybe kerülhet az oroszok elleni harcokra adott amerikai támogatás. A választás előestéjén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra szólította fel az amerikai politikusokat, hogy folytassák az ukránok támogatását.

Az Ukrajnának nyújtott segítség egyike azon kevés ügynek, amely széleskörű kétpárti támogatást élvez az erősen megosztott amerikai törvényhozásban. A republikánusok többsége kiállt mellette, ám a választások előtt a Republikánus Párt politikusa felvetette, hogy veszélybe kerülhet a program folytatása. 

A Republikánus Párt jobboldali, „trumpista” szárnyát képviselő Marjorie Taylor Greene georgiai képviselő pár nappal a választás előtt kijelentette, hogy „a republikánusok alatt egy fillér se jut majd Ukrajnának”, míg a képviselőház republikánus vezetője, a házelnöki posztra esélyes Kevin McCarthy jelezte, hogy jobban meg fogják nézni, mennyi pénzt adnak az ukránoknak, és milyen célra.

Az amerikai segély elmaradása komoly érvágás lenne az ukránok számára. Az oroszok ellen vívott harcokra Washington mindenki másnál több pénzt, majdnem 19 milliárd dollárt adott Kijevnek, és emellett az amerikai diplomáciának nagy szerepe volt abban, hogy az európai országokat rávette Ukrajna támogatására. (Hogy szeptember elejéig melyik ország milyen jellegű és mekkora összegű támogatást juttatott Ukrajnának, azt korábbi cikkünkben összesítettük.)

Pintér Károly ezzel kapcsolatban nem számít nagy változásra, Ukrajna támogatása ugyanis kétpárti álláspont, és nincs igazán nagy különbség a kérdésben a demokraták és a republikánusok között. Szerinte

a republikánus többségű képviselőház legfeljebb belpolitikai célokra használhatja fel az ukrán segélyeket, hogy betartsanak Biden elnöknek, és politikai feltételekhez kössék a segélyek megszavazását, de teljesen nem fogják leállítani. 

Ebből a szempontból nem mindegy, hogy a képviselőházban milyen arányban szereznek helyeket a republikánusok. Ha csak egy kis többségük lesz, az ukrajnai támogatásokat különösebb gond nélkül fent tudják tartani. Ezt megkönnyítheti, hogy éppen az ukrán segélyekkel szemben szkeptikus trumpista jelöltek azok, akik nem nyertek.

Sikeres demokrata stratégia?

Míg a republikánusok főleg a gazdasági helyzetre és a magas inflációra helyezték a hangsúlyt a kampányukban, a demokraták kampányának középpontjában az abortuszhoz való jog állt, valamint a demokrácia védelme, és igyekeztek úgy beállítani a republikánus jelölteket, mint veszélyes szélsőségeseket. Pintér Károly szerint még túl korai megmondani, hogy valóban ez a stratégia okozta-e a demokraták meglepően jó szereplését. 

De vannak arra utaló jelek, hogy az vezetett sikerre. Pennsylvaniában például a nők jóval nagyobb arányban szavaztak a demokrata szenátorjelöltre, mint a republikánusra, akivel szemben egy szerencsétlen kijelentése miatt felmerült, hogy nem támogatná az abortuszhoz való jogot. A női szavazóknak tehát nagy szerepük lehet abban, hogy a republikánusok nem veszik át a szenátus irányítását. (Arról, hogy az abortusztilalmi hullám hogyan ássa alá politikailag a republikánusokat, ebben a cikkünkben foglalkoztunk.)

Nagyot nyert „az okos Trump”, Ron deSantis

A félidős választások egyik legnagyobb nyertese Ron DeSantis floridai kormányzó volt, aki hatalmas, majdnem húsz százalékpontos különbséggel, a szavazatok 59 százalékával verte meg demokrata ellenfelét úgy, hogy egy olyan megyében is győzött, ami demokrata fellegvárnak számít. 

A demokraták örülhetnek az amerikai választások után
Ron DeSantis Florida állam republikánus kormányzója beszédet mond újraválasztása után Tampában 2022. november 8-án,Fotó: .MTI/AP/Rebecca Blackwell

Az eleinte mérsékeltnek számító, majd az elmúlt években óvatosan Trumphoz igazodó politikusra – akit úgy is szoktak emlegetni, mint „az okos Trump” – úgy tekintenek, mint lehetséges republikánus elnökjelöltre, és ezzel a magabiztos győzelemmel megalapozhatja indulását a 2024-es elnökválasztáson.

Pintér Károly szerint azonban Trump túlságosan erős ahhoz, hogy DeSantisnak igazi esélye legyen ellene a 2024-es republikánus előválasztáson. Ugyanakkor mostani eredményével DeSantis biztosan növelte az esélyét, hogy 2028-ra ő lehessen a republikánus elnökjelölt – hacsak nem következik be olyan fordulat, ami a népszerűségét radikálisan visszavetné, az idő neki dolgozik.

Történelmi győzelmek

Marylandban a választók az állam első fekete kormányzóját választották meg. A 44 éves Wes Moore az ország egyetlen fekete kormányzója lesz, miután magabiztos győzelmet aratott szélsőjobboldaliként jellemzett republikánus ellenfele, a Donald Trump támogatását élvező Dan Cox ellen. Az amerikai hadsereg veteránja és egyben Rhodes-ösztöndíjas újonc politikus egy republikánus kormányzó, Larry Hogan helyét veszi át. Az amerikai történelem során rajta kívül mindössze két fekete kormányzó volt.  

Massachusettsben az állam első női kormányzóját választották meg a demokrata Maura Healey személyében, aki egyben az ország első nyíltan leszbikus kormányzója. De New York és Arkansas államok is az első női kormányzójukat választották meg kedden.

Nyitókép:Kathy Hochul New York-i kormányzó megválasztását ünneplik konfettiesőben támogatói New Yorkban 2022. november 8-án. Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel

#Külföld#egyesült államok#kongresszus#választás#választások#félidős választások#midterm#ma#Demokrata Párt#republikánus párt

Címlapról ajánljuk