„Ha Oroszország a vihar, akkor Kína az éghajlatváltozás" – Németország se kiköpni, se lenyelni nem tudja Kínát

Pénteken tizenkét német gazdasági vezetővel érkezett meg Pekingbe Olaf Scholz német kancellár. Ő az első a liberális demokrata vezetők közül, aki a Vuhanból induló koronavírus-járvány kitörése óta hivatalos látogatást tesz Kínában, és ő az első nyugati politikus, aki találkozik Hszi Csin-Ping kínai elnökkel, azóta, hogy az megerősítette hatalmát a Kínai Kommunista Párt, így az ország élén. Scholz kíséretében helyet kaptak BASF német vegyipari óriásvállalat, valamint a Volkswagen és a BMW autógyártók vezetői. Tavaly ez a három cég uralta a kínai piacra irányuló európai befektetéseket, még akkor is, amikor az európai gazdaság óvatosabb taktikára váltott Kínával szemben.

Olaf Scholz 2021-ben lett német szövetségi kancellár egyebek mellett azzal az ígérettel, hogy átalakítja Németország és Kína viszonyát. Elődje, Angela Merkel hivatali ideje alatt tizenkétszer tett állami látogatást Kínában, és a 2008-as gazdasági válság után igyekezett szoros gazdasági kapcsolatokat kiépíteni az országgal. Nem véletlenül: 

a német ipar fő hajtóerői között van az olcsó orosz energia, az olcsó kínai alapanyag és az olcsó kelet-európai munkaerő. Érdemes átgondolni, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben mindez mit jelenthet.

A jelenlegi német hárompárti koalíciós kormány (szociáldemokrata SPD, Zöldek Pártja, liberális FDP) azonban elvileg csökkentené Németország függőségét Kínától, és a demokratikus ázsiai országokkal erősítené kapcsolatait. A kérdés annyira fontos, hogy a koalíció tavalyi megállapodásban is kitértek Kínára, ebben rendszerszintű rivalizálásról írtak, valamint arról, hogy a geopolitikai és biztonságpolitikai kérdéseket együtt kell kezelniük „az Egyesült Államokkal és olyan kritikus Indo-csendes-óceáni partnerekkel, mint Japán, Ausztrália és India”. Scholz rögtön hivatali ideje legelején szimbolikusan üzent: elődeivel, Angela Merkellel és Gerhard Schröderrel ellentétben nem Pekinget, hanem Tokiót jelölte meg első hivatalos ázsiai útja célpontjaként tavaly áprilisi kancellárrá választása után.

A Kína-szkeptikus hangokat a német hírszerzés is visszhangozza, a Guardian beszámolója szerint a német elhárítás vezetője egy nemrégiben tartott parlamenti meghallgatáson arra figyelmeztetett, hogy Kína nagyobb fenyegetést jelent, mint Oroszország. 

Ha Oroszország a vihar, akkor Kína az éghajlatváltozás

 – fogalmazott Thomas Haldenwang.

A koalíció tehát elvileg Kína-szeptikus, Olaf Scholznak azonban mégis be kell merészkednie az oroszlán barlangjába, még ha emiatt koalíciós partnerei és a német közvélemény jelentős része össztüzet is zúdított rá. Annyira, hogy szerdán a kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitungba írt véleménycikkben igyekezett megmagyarázni vélt pálfordulását. Írásának a beszédes Erről szól a kínai utam címet adta. Ebben arról ír, hogy elődje, Angela Merkel utoljára három éve járt Kínában, ebben az időszakban azonban nagyot fordult a világ „a koronavírus-járvány miatt, másrészt Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt, amelynek világszerte súlyos következményei vannak a nemzetközi rendre, az energia- és élelmiszer-ellátásra, a gazdaságra és az árakra nézve.”

Pontosan azért utazom Pekingbe, mert ebben a helyzetben a szokásos ügymenet nem jöhet szóba. A covid-19-járvány és a szigorú pekingi koronavírus-politika miatt sokáig nem volt lehetőség ilyen találkozókra. Ez most még fontosabbá teszi a közvetlen tárgyalásokat.

Scholzot a cikk szerint öt gondolat kíséri Kínában tett útján:

1. Szerinte a mai Kína nem ugyanaz, mint az öt vagy tíz évvel ezelőtti: „a kommunista rendszer stabilitásának szinonimájaként a nemzetbiztonságra való törekvés és a nemzeti autonómia a jövőben nagyobb jelentőséget kap. Egyértelmű: ha Kína megváltozik, akkor a Kínával való kapcsolatainknak is meg kell változnia.”
2. „Nemcsak Kína, hanem a világ is megváltozott. Oroszország Ukrajna elleni háborúja brutálisan megkérdőjelezi a nemzetközi béke és biztonság rendjét. Vlagyimir Putyin elnök már a nukleáris fegyverrel fenyegetéstől sem riad vissza”, amivel Scholz szerint Oroszország átlépné azt a vörös vonalat, amelyet az emberiség kijelölt. Felidézi, hogy év elején Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának többi állandó tagjával együtt egyértelműen állást foglalt a nukleáris fegyverek használata vagy akár csak az azokkal való fenyegetés ellen. Fontosak a világos szavak Pekingből Moszkvának, fogalmaz a kancellár.
3. Úgy látja, hogy Kína még a megváltozott körülmények között is fontos gazdasági és kereskedelmi partner marad Németország és Európa számára. „Nem akarunk »leválni« Kínáról. De mit akar Kína? Kétciklusú gazdasági stratégiájának célja a kínai belső piac megerősítése és a más országoktól való függőség csökkentése. Hszi Csin-ping elnök egy 2020 végén tartott beszédében arról is beszélt, hogy a kínai technológiák felhasználásával »szorosabbra lehet fűzni a nemzetközi termelési láncok Kínától való függését«. Az ilyen kijelentéseket komolyan vesszük.”
4. Scholz felidézi, hogy Hszi elnök év elején Davosban azt mondta: a világ az ellentmondások mozgása révén fejlődik, ellentmondás nélkül semmi sem létezne. Scholz szerint ez azt is jelenti, hogy „megengedjük és elviseljük az ellentmondást, azaz nem hagyjuk ki a nehéz kérdéseket az egymással folytatott eszmecserékből. Ez magában foglalja a polgári és politikai szabadságjogok, valamint az etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, például Hszincsiang tartományban.” (A hszincsiangi helyzetről korábbi cikkünkben olvashat.) „Politikánk a szabályokon alapuló rend megőrzésére, a konfliktusok békés rendezésére, az emberi és kisebbségi jogok védelmére, valamint a szabad és tisztességes világkereskedelemre irányul” – írja Olaf Scholz.
5. „Amikor német kancellárként Pekingbe utazom, akkor azt európaiként teszem” – fogalmaz, hozzátéve: nem beszélhet egész Európa nevében, de utazása előtt szorosan egyeztetett európai partnereikkel, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel, „valamint transzatlanti barátainkkal. Az Európai Unió helyesen jellemezte Kínát a »partner, versenytárs, rivális« hármasával, bár a rivalizálás és a versengés elemei kétségtelenül erősödtek az elmúlt években.”

Hogy a kancellár pontosan milyen változásra számít Kínában, a cikkben nem részletezi. A közelmúlt eseményei alapján az európai beruházások, felvásárlások hangsúlyosak maradnak, Németországban ennek útját látszólag maga a kancellár egyengeti. Hivatala a múlt héten keresztülvitt egy olyan megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a kínai állami tulajdonú Cosco hajózási vállalat 24,9 százalékos részesedést vásároljon Németország legnagyobb kikötőjében – mindezt a zöld és liberális koalíciós partnerek éles hangú kritikája ellenére. A zöldpárti vezetésű német külügy külön jegyzékben állapította meg, hogy 

a tervezett hamburgi üzlet aránytalanul kiterjeszti Németország Kínától való függését, valamint Kína stratégiai befolyását a német és európai közlekedési infrastruktúrára. 

A német közvélemény jelentős része is tiltakozik a kínai bevásárlás ellen, az a hír pedig, hogy a német kormány egy dortmundi chipgyáró cég, az Elmos eladását vizsgálja, csak olaj volt a tűzre. Az Elmost a svédországi Silex venné meg, ami a kínai Sai MicroElectronics leányvállalata. A Handelsblatt értesülései szerint a tranzakciót valószínűleg jóváhagyják.

Noah Barkin, a Rhodium Group amerikai kutatócég kínai-német kapcsolatokkal foglalkozó szakértője a Guardiannak azt mondta: problematikus, hogy Olaf Scholz üzleti vezetőkkel utazik Kínába. Szerinte nehéz kemény üzeneteket közvetíteni Oroszországról, Tajvanról és az emberi jogokról úgy, hogy a vezérigazgatók a szomszéd szobában ülnek, és a befektetésekről akarnak beszélgetni.

Érthető, hogy Merkel hivatali ideje végén kitartott a Kínával való elkötelezettség politikája mellett. Az már kevésbé érthető, hogy Scholz kevesebb mint egy évnyi kormányzás után visszatér ehhez a stratégiához

– fogalmazott Barkin.

Úgy tűnik tehát, hogy a hárompárti koalíció Kína-stratégiája bizonytalan, bár a kancellár „nem akarunk leválni Kínáról” kijelentése elég egyértelműnek tűnik, főleg ha figyelembe vesszük Wolfgang Schmidt kabinetfőnök nemrégiben, egy berlini külpolitikai vitán elhangzott szavait. Schmidt szkepticizmusának adott hangot azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy Németországnak valóban el kellene szakadnia Kínától. Bár fennáll a veszélye, hogy Kína ezt fogja tenni, szerinte egy ilyen lépés az egész világot elszegényítené, beleértve magát Kínát is. A kritikusok szerint ez az érv komolytalan, mivel Donald Trump óta egyetlen nyugati politikai személyiség sem érvelt a Kínával való gazdasági kapcsolatok teljes megszakítása mellett. 

Emberi jogok vagy akkumulátorok?

Elképzelhető, hogy amit látunk, csak kivárás. A magas energiaárak Németországot is érintik, az üzleti szövetségesek pedig a gázadagolási forgatókönyvek miatt aggódnak. Németország jelentősen és nagyon költségesen alakította át energiapolitikáját az orosz invázió miatt, ez pedig nemcsak kiugróan drága, hanem politikailag is meglehetősen kockázatos. Elképzelhető, hogy a német vezetés nem akar Kínával is frontot nyitni meglévő problémáik mellé.  

Tim Rühlig, a Német Külkapcsolati Tanács (DGAP) Kína-szakértője a Guardiannak arról beszélt: Scholz számára az lehet a kulcskérdés, hogy mennyi idő múlva adódik egy nagyobb katonai konfliktus Kína részvételével. Úgy fogalmazott:

Én személy szerint nem tartom olyan valószínűtlennek a tajvani helyzet eszkalálódását a következő öt évben.

Augusztusban Tajvanra látogatott Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház Demokrata párti elnöke. Az utazás nyílt támogatást jelent, márpedig Kína ragaszkodik ahhoz, hogy Tajvan hozzájuk tartozik, és elvárja a világtól az „egy Kína” elv elfogadását. Ezt Oroszország támogatja is, erről Szergej Lavrov külügyminiszter augusztusban egyértelműen beszélt. 

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Hszi Csin-Ping elnök a Kínai Kommunista Párt októberi kongresszusán gyakorlatilag megfenyegette Tajvant. A főtitkár szerint Kína soha nem fog lemondani arról, hogy békésen egyesítsék az országot Tajvannal, ennek elérésére továbbra is készek katonai erőt alkalmazni. Mint mondta,

a Tajvan függetlenségét célzó elszakadási tevékenységekre, a Tajvan ügyeibe beavatkozó külső erők komoly provokációira válaszul határozottan nagyszabású harcot folytattunk az elszakadás és a beavatkozás ellen

Kína immár hat éve Németország legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország között 206,1 milliárd euró értékben bonyolítottak áruforgalmat 2021-ben. Azonban a külföldre szállított német termékek mindössze 8 százaléka kerül Kínába. A probléma inkább az lehet, hogy amennyiben a Peking és a Nyugat közötti feszültség eszkalálódik, szankciókat hozhatnak a Kínában tevékenykedő európai vállalatokkal szemben. Ez pedig nem csak a német óriásokat érintené, hiszen egész Európa nagymértékben függ azoktól a kínai nyersanyagoktól, amelyek nélkül sem a digitális gazdaság, sem a megújuló energiát hasznosító technológiák nem fenntarthatók. 

Ezek az iparágak képtelenek működni a Kínában bányászott ritkaföldfémek vagy a magnézium, illetve a bizmut nélkül, emellett rá vannak utalva a lítium, a mangán és a nikkel finomításával foglalkozó kínai gyárakra. Ezek nélkül pedig nincsenek sem elektromos autók, sem szél- és naperőművek, tehát semmi, amire a német ipar alapozni akar. A Kína-szakértő Rühlig szerint 

két télen belül le lehet szokni az orosz energiáról, az azonban egy évtizedet vesz igénybe, hogy olyan bányákat nyissanak, amelyek alternatíváit adhatják a jelenleg Kínából importált nyersanyagoknak.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint rengeteg munkahely függ a Kínával való kapcsolattól Európa-szerte. Hildegard Müller, a német autóipari szövetség (VDA) elnöke a Funke Mediengruppénak is megerősítette: Kína jelenleg olyan fontos nyersanyagokat szállít, „amelyekkel mi magunk nem rendelkezünk, és amelyeket nem tudtunk alternatív kereskedelmi megállapodásokkal biztosítani”. A kis- és középvállalkozások németországi szövetsége azt tanácsolta Scholznak, hogy 

ne törje össze a kínai porcelánt.

Kérdés, hogyha ennyire kiszolgáltatott Európa, mennyire érhet célt a német kancellár olyan, a véleménycikkében is említett emberi jogi kérdésekben, mint a hszincsiangi kisebbség. A jelek szerint nem igazán. A kínai kormány diplomatikusan pragmatikus együttműködést ajánlott látogatása előtt. Ugyanakkor a külügyminisztérium szóvivője csütörtökön elutasította a „beavatkozási kísérleteket” az ujgur muzulmán kisebbség helyzetének kérdésében. 

Csao Licsien külügyi szóvivő csütörtökön, Pekingben úgy fogalmazott: a két ország partner, nem pedig rivális. Az AFP hírügynökségnek azt mondta: Kína várakozással tekint a kancellár első kínai útjára, Kína továbbra is kölcsönösen előnyös kapcsolatokért és a mindenki számára előnyös eredményekért dolgozik. Szavai szerint Hszincsiang kérdése belügy, visszautasítják azokat a kísérleteket amelyek 

az emberi jogi kérdések megvitatásának álcája alatt rágalmaznak minket.

Nyitókép: Olaf Scholz német kancellárt katonai tiszteletadással fogadja Li Kocsiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke a Nép Nagycsarnokában. – Fotó: Kay Nietfeld /dpa / Getty Images