Külföld

Úgy tűnik, Jair Bolsonaro két nap után végre elismeri a vereségét

rtl.hurtl.hu

2022. november 2. 16:53

„Nincs értelme tovább sírni, elvesztettük a meccset” – mondta az alelnöke, de a legfelsőbb bíróság tagjai szerint Jair Bolsonaro maga is jelezte: megértette, hogy „vége”.

Bedobta a törölközőt Jair Bolsonaro – írta a Guardian, amely szerint Brazília leköszönő elnöke szerdán azt mondta a legfelsőbb bíróság tagjainak, hogy „vége”. Ez feltehetően azt jelenti, hogy két napig tartó lebegtetés után végre elismeri vereségét, amelyet Lula da Silvával szemben szenvedett el a vasárnapi elnökválasztáson. 

Jair Bolsonaro kedden jelent meg először a kamerák előtt, de akkor nem jelentette ki határozottan, hogy Lula da Silva nyert, és nem is gratulált ellenfelének. Nem sokkal ezután viszont a legfelsőbb bíróság épületébe ment, ahol találkozott hét bíróval, köztük Edson Fachinnal. Utóbbi azt mondta az újságíróknak, hogy 

Jair Bolsonaro jelezte neki: megértette, hogy eldőlt a választás. 

Azt mondta, „vége”, és hogy most már előre kell tekinteni. 

Az O Globo című újságnak adott interjúban Jair Bolsonaro alelnöke, Hamilton Mourao egyértelművé tette, hogy elfogadta a vereséget. 

Nincs értelme tovább sírni, elvesztettük a meccset 

– mondta.

Lula da Silva 2,1 millió szavazattal – 50,9:49,1 arányban – nyerte meg a vasárnapi választás. A Bolsonaro-hívek később több autópályát is lezártak szerte Brazíliában, és a katonaság közbelépését követelték. 

Nyitókép: Antonio Lacerda/MTI/EPA-EFE

#Külföld#jair bolsonaro#lula da silva#brazília#elnökválasztás#eredmény#vereség#elismerés

Címlapról ajánljuk