Külföld

„Azt láttam, egy repülőgépkerék van az ágyunk végén” – repülő zuhant egy házra Minnesotában

rtl.hurtl.hu

2022. október 3. 21:42

Három ember meghalt, amikor repülőgépük egy házra zuhant az amerikai Minnesota államban található Hermantown városában – jelentette a helyi sajtó. A Cessna 172 típusú gép a ház emeletének csapódott, lyukat ütve a tetőn, és letarolva a ház teljes hátsó részét. A roncsok a kertben szóródtak szét.

A balesetben a repülőgépen lévő három ember halt meg: egy testvérpár, akik utasként voltak a gép fedélzetén, valamint a gép pilótája. Mindannyian a harmincas éveik elején jártak – közölte a város rendőrsége.

A házban alvó két ember sértetlenül úszta meg a balesetet. Jason Hoffman az MPRNews című helyi lapnak elmondta, hogy alig egy órája feküdtek le aludni, amikor a gép pont az ágyuk felett áttörte a tetőt.

A férj a  Duluth News Tribune című helyi lapnak elmondta, hogy egy robbanásszerű hangra, és arra riadt fel, hogy a felesége sikoltozik. A gép ugyanis pont az ágyuk felett törte át a tetőt.

Közlése szerint eleinte semmit sem láttak a porfelhőtől, még egymást is alig. A férfi az MPRNews-nak elmondta:

Felkapcsoltam az ágy mellett tartott zseblámpát, és az első dolog, amit megláttam, hogy repülőgépkerék van az ágyunk végén. Ekkor kinéztünk, és láttuk, hogy a ház hátsó része teljesen eltűnt.

A garázs és az autója között pedig egy gép roncsai feküdtek – tette hozzá.

Nyitókép: Duluth News Tribune videó

#Külföld#repülő#repülőgép#zuhanás#ház#minnesota#egyesült államok