Külföld

Az Európai Tanács vezetője szerint Európának ki kellene nyitnia határait a menekülő oroszok előtt

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 24. 14:37

Charles Michel egyetért azzal, hogy be kellene engedni azokat az oroszokat, akik nem kívánnak részt venni a Kreml háborújában.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke sürgeti Európát, hogy engedje be a sorozás elől menekülő orosz állampolgárokat – írja a Sky News

Szerinte az EU-nak „nyitottságot kellene mutatnia azok felé, akik nem akarják, hogy a Kreml a saját céljaira használja őket”.

Michel néhány nappal azután nyilatkozta ezt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette: az ukrajnai háború miatt mintegy 300 000 katonai tartalékost mozgósítanak.

Az Európai Tanács vezetője a Politicónak beszélt arról, hogy elviekben úgy gondolja, hogy az Európai Uniónak be kellene fogadnia azokat, akik a politikai véleményük miatt veszélyben vannak. „Ha Oroszországban az emberek veszélybe kerülhetnek azért, mert nem mozognak együtt a Kremlnek ezzel az őrült döntésével, akkor ezt figyelembe kell vennünk” – mondta, és hozzátette, egyetért azzal az elképzeléssel, hogy nagyon gyorsan együtt kellene működnie a tagállamoknak a részleges mozgósítás miatt. 

Lettország, Litvánia és Észtország már bejelentették, hogy nem nyújtanak menedéket a menekülő oroszoknak. „Az oroszországi állampolgári kötelesség teljesítésének megtagadása vagy az erre irányuló vágy nem elegendő indok arra, hogy valaki más országban kapjon menedékjogot” – mondta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.

Nyitókép: Contributor/Getty Images

#Külföld#oroszország#ukrajna#orosz-ukrán háború#vlagyimir putyin#részleges mozgósítás#mozgósítás

Címlapról ajánljuk