Külföld

Katasztrofális a helyzet Pakisztánban, több mint ezren meghaltak, több millióan elmenekültek

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 28. 7:43

Shehbaz Sharif miniszterelnök azt mondta, 33 millió embert érint az országban pusztító árvíz, ez a lakosság mintegy 15 százaléka.

Már több mint ezren vesztették életüket a június óta tartó pakisztáni árvizekben – írta a BBC. Az áradások miatt több millióan kényszerültek arra, hogy elhagyják az otthonukat.

„Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az Egyesült Arab Emírségek és mások is hozzájárultak a katasztrófa elleni védekezéshez, de sokkal több pénzre van szükségünk” – mondta a belügyminisztérium egyik tisztviselője a BBC-nek.

Az ország északnyugati és délkeleti részén is jelentősek a károk. 

A ház, amelyet évek kemény munkájával építettünk, a szemünk láttára süllyedni kezdett

– mondta a 23 éves Junaid Khan az AFP hírügynökségnek. „Az út szélén ültünk és néztük, ahogy az álomházunk eltűnik” – fogalmazott.

A lakóknak ételre, gyógyszerekre és orvosi segítségre is szükségük van. 


Az egyik 12 éves lány azt mondta, hogy ő és kishúga már egy napja nem ettek. „Nem jött ide étel. De a nővérem beteg, hányt, remélem tudnak segíteni” – mondta. Pakisztánban egyébként nem ritkák az árvizek, a mostani mértéke azonban messze meghaladja a korábbiakat.

Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök tájékoztatása szerint 33 millió embert sújtott a katasztrófa, ez az ország lakosságának mintegy 15 százaléka.


Az ország illetékesei a klímaváltozást okolják a pusztításért, de sokak szerint az is gondot okozott, hogy az épületeket gyakran olyan területeken emelték, amelyek ki vannak téve a szezonális árvíznek. 

Nyitókép: Hussain Ali/Anadolu Agency/Getty Images

#Külföld#pakisztán#árvíz#katasztrófa

Címlapról ajánljuk