Külföld

Ezrek fertőződtek meg HIV-vel és hepatitisszel rossz vérkészítmény miatt, tízmilliós kártérítést kapnak

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 17. 10:42

A brit egészségügy legnagyobb botránya miatt nagyjából 2400 ember halt meg. 

Fejenként százezer fontos, azaz átszámítva majdnem ötvenmillió forintos kártérítést ad a brit kormány azoknak a betegnek, akik HIV-vel és Hepatitis C-vel fertőződtek meg, miután vírusokkal fertőzött vérkészítményt kaptak – jelentette a helyi sajtó. Az összeget több mint négyezer beteg kapja meg, valamint a fertőzésekbe belehalt emberek házastársai.

Ez az első alkalom, hogy a brit egészségügy legnagyobb botrányának áldozatai kártérítést kapnak. Az áldozatok az Egyesült Államokból importált vérkészítménytől fertőződtek meg. Nagyjából 2400-an haltak meg, miután a fertőzött vérkészítménnyel kezelték őket az 1970-es és 1980-as években. A kártérítés kifizetéséért évtizedek óta kampányoltak.

A betegek és az áldozatok hozzátartozói üdvözölték a kártérítést, de vannak, akik kimaradtak: gyászoló szülők, akiknek a gyerekei haltak meg, és gyerekek, akiknek a szülei. 

A kártérítést az ügyben indított vizsgálat ajánlása alapján fizeti ki a brit kormány. A vizsgálatot jövőre zárják le, és várhatóan abban arra tesznek javaslatot, hogy a szélesebb kör, így például az áldozatok gyerekei is kapjanak kártérítést.

Jenleg az áldozatok és családjaik pénzügyi támogatást kapnak, aminek összege egyes esetekben eléri a több tízezer fontot – írta a BBC.

Nyitókép: Az egyik halálos áldozat, a 45 éves korában meghalt Seamus Conway fotója, aki 11 évesen fertőződött meg hepatitis c-vel. Fotó:  Brian Lawless/PA Images via Getty Images

#Külföld#kártérítés#egészségügy#egyesült királyság#hiv#hepatitis c

Címlapról ajánljuk