Külföld

Úgy néz ki, hogy pár kínai nagyon örült Nancy Pelosi tajvani látogatásának

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 12. 21:03

Az „anyaföld újraegyesítését” remélik tőle.

Habár a kínai vezetés kifejezetten felhúzta magát azon, hogy Nancy Pelosi amerikai házelnök Tajvanra utazott, többen is akadnak Kínában, akik pozitív fejleményként értékelték az utat, számol be a CNN.

A lap szerint többen úgy gondolják, hogy a politikus „segítő kezet” nyújtott abban, hogy „újraegyesüljön az anyaföld”. Közben a kínai állam az állítása szerinti legnagyobb hadgyakorlatot végezte a sziget körül – holott Pelosi kevesebb, mint 24 órát tartózkodott az országban.

A kínai közösségi médiában először azért is csalódottak voltak az emberek, mert a kínai hadsereg hagyta leszállni Pelosit, később azonban többen szinte hálálkodtak a demokrata házelnöknek, hiszen felgyorsította az „anyaföld egyesítését”, és hatására sokkal erőszakosabban lépett fel Peking Tajvan ellen, mint eddig.

Michael Baska, a CNN-nek nyilatkozó professzor szerint is Kína jött ki jól a látogatásból, mivel demostrálhatták a hadseregük erejét, és Hszi Csinping képes volt egy ügy mögé beállítani a járványkezelés miatt megosztott társadalmat.

Nyitókép: Drew Angerer / Getty Images

#Külföld#nancy pelosi#tajvan#kína#peking#hadsereg#járványkezelés

Címlapról ajánljuk