Külföld

„Bizarrul elterült testek” – 21 kamasz halt meg rejtélyes módon egy dél-afrikai kocsmában

rtl.hurtl.hu

2022. június 27. 9:22

Érthetetlenül állnak a helyi hatóságok a tömeges halálozás előtt, aminek legfiatalabb áldozata 13 éves volt. 

Legalább 21 kamasz halt meg vasárnapra virradó éjszaka a dél-afrikai East London város egyik kocsmájában, és senki sem tudja, hogy mi okozhatta halálukat – jelentette a helyi sajtó. A rendőrséget helyi idő szerint vasárnap hajnali négy órakor riasztották a Enyobeni Tavern nevű helyre, hogy ott élettelen testek hevernek.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta: a kocsmában 17 holttestet találtak, majd később kiderült, hogy még négy áldozat van: ketten egy helyi klinikán hunytak el, egy akkor, amikor a kórházba tartott, a negyedik pedig egy egészségügyi intézményben. Az áldozatok között 8 lány és 13 fiú van.

Bheki Cele rendőrminiszter elmondta, hogy a legfiatalabb áldozat 13 éves volt, a legidősebb pedig 17. A hatóságok először azt mondták, hogy 18 és húsz év közötti fiatalok halt meg. A Daily Maverick című dél-afrikai lap cikke szerint további négy ember kritikus állapotban fekszik kórházban.

Méreg?

Az esetről szóló beszámolókban még az szerepelt, hogy az áldozatok halálra taposták egymást, de később a hatóságok közölték, hogy a testeken nem volt semmilyen sérülésnyom.

A Daily Dispatch című lap beszámolója szerint újságíróik bent jártak a helyszínen, és azt látták, hogy a holttestek „bizarr módon úgy hevertek a helyen, mintha táncolás, vagy beszélgetés közben váratlanul meghaltak volna”, és egyes testek a kanapékon és székeken terültek el. A lap közölte, hogy a helyszínen készült fényképek olyan szörnyűek, hogy azokat nem lehet publikálni. 

A hatóságok megkezdték a testek boncolását, és a toxikológiai vizsgálatokat, hogy megállapítsák, mi okozta a fiatalok halálát. Szakértők szerint a legvalószínűbb magyarázat, hogy valamilyen méreg került a szervezetükbe, vagy az italokból, vagy pedig a helyen szívott vízipipákól.

A kocsma tulajdonosa a helyi sajtónak azt mondta, nem volt a helyszínen az esetet idején. Közlése szerint akkor ment oda, amikor az egyik biztonsági őr jelentette neki, hogy mi történt. Amikor odaérkezett kaotikus helyzetet talált, és elmondta, mindenhol gyerekek voltak.

A helyen szombat este az iskolaév végét, és két ismert Dj születésnapját ünnepelték, valamint azt, hogy véget ért a kötelező maszkhasználat Dél-Afrikában. A helyiek az eset után a kocsma bezárását kezdték el követelni, közölve, hogy ott rendszeresen kiszolgálnak alkohollal 18 évesnél fiatalabb gyerekeket.

Nyitókép: YouTube / eNCA

#Külföld#dél-afrika#rejtély#haláleset#mérgezés#kocsma#kamaszok

Címlapról ajánljuk