Ha Németországon múlik, nem vezetik ki a belső égésű motorokat az EU-ból 2035-ben
2022. június 21. 15:47
Túl korainak tartják, de vannak egyéb aggályaik is.
Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – írja az MTI Christian Lindner pénzügyminiszter közleményére hivatkozva.
A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok „de facto betiltását”, ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot.
A piacgazdaságot a technológiai nyitottság élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly nemes cél érdekében sem
– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.
Szerint nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, az viszont biztos, hogy Németországban és az EU-ban nem fejlesztik tovább a belső égésű motorokat, ha megtiltják az ilyen technológiával működő járművek forgalmazását.
Hozzátette: azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre.
Nyitókép: Valeria Mongelli / Bloomberg / Getty Images