Külföld

„Cserben hagyták az utasokat” – kétszázan rekedtek Londonban egy budapesti Wizz Air-járat törlése miatt

rtl.hurtl.hu

2022. június 19. 12:45

Több mint négy órán át vártak az eleinte csak késő gép indulására, amikor indoklás nélkül törölték a járatot. 

Majdnem kétszáz utas – köztük kisgyerekes családok és angolul nem beszélő idős magyarok – rekedtek szombat este a londoni Gatwick repülőtéren, miután a Wizz Air törölte esti, Budapestre induló járatát – írta az Index utasok beszámolóira hivatkozva. A lap információi szerint az utasok négy órán át várakoztak az eleinte csak késlekedő gép indulására, amikor a légitársaság minden indoklás nélkül törölte a járatot.

Az utasokat cserben hagyták

– fogalmazott az Indexnek nyilatkozó egyik utas, aki hozzátette, hogy „szerintem sokan még most is a Gatwicken állnak, főleg azok, akik nem beszélnek angolul”.

Az Index cikke szerint a Wizz Air végül e-mailben kért elnézést az utasoktól, felsorolva, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az ügyfelek számára ilyen esetben.

Egy másik utas az Indexnek elmondta, hogy a törlésről szóló e-mail csak reggel hét óra után érkezett meg hozzá, és közlése szerint a helyszínen semmilyen információt nem kaptak az utasok. A utas a lapnak azt mondta, hogy egy másik Wizz Air-gép rengeteg késéssel érkezett Milánóba, ahol „az olasz turisták lincshangulatot teremtettek”.

Ahogy arról az rtl.hu hírt adott, pár nappal korábban a milánói légiforgalmat kiszolgáló malpensai reptéren tört ki kisebb pánik, mert a Wizz Air kisebb gépet küldött a Budapestre tartó járatára, és 15-20 utas nem fért fel a gépre. Az erről szóló cikkünket ide kattintva tudják elolvasni.

Nyitókép: A Wizz Air egyik gépe száll fel Kijev nemzetközi repülőteréről 2021. június 24-én. Fotó: Yevhen Liubimov/ Ukrinform/Future Publishing via Getty Images

 

#Külföld#wizzair#london#törlés#járat#utasok#gatwick