külföld

Ursula von der Leyen szerint Oroszország közvetlen veszélyt jelent a világrendre

rtl.hurtl.hu

2022. május 12. 11:33

Japánból üzent a politikus.

„Oroszország közvetlen veszélyt jelent a világrendre az Ukrajna elleni barbár háború, a Kínával kötött aggodalomra okot adó paktum és az új típusú, jobbára önkényes nemzetközi kapcsolatokra törekvése miatt” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Tokióban, az Európai Unió és Japán vezetőinek csúcstalálkozóját követően csütörtökön.

„Nem csak Ukrajna jövője [forog kockán]. Nem csak Európa jövője. De a szabályokon alapuló világrend jövője” – mondta. Az EU és Japán együttműködésük megerősítésében egyezett meg, egyebek mellett olyan digitális partnerség elindításában, amely a versenyképességre és a biztonságra összpontosít. Hozzátette, mindkét fél azon dolgozik, hogy diverzifikálja és megerősítse az ellátási láncokat.

Kisida Fumio japán miniszterelnök azt mondta: Oroszország inváziója Ukrajnában nemcsak Európát érinti, hanem megrázza a nemzetközi rend egészét, beleértve Ázsiát is. Országa a korábbinál szorosabb együttműködésben állapodott meg az Európai Unióval és a világ hét legfejlettebb ipari országának vezetőivel az Oroszországgal szemben hozható intézkedések összehangolására.

Elmondta azt is, hogy az EU és Japán megállapodott abban, hogy együttműködnek a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség megvalósításában, valamint az energiabiztonság szavatolásában.

Hétfőn Orbán Viktorral tárgyalt Budapesten von der Leyen. Erről az RTL Híradó is készített riportot.


Nyitókép: Nyitókép: Thierry Monasse / STA / Bloomberg / Getty Images

#külföld#orosz-ukrán háború#oroszország#ursula von der leyen#japán

Címlapról ajánljuk