Külföld

Röhögve rúgott egy macskát a tengerbe egy görög férfi, tíz év börtönt is kaphat

rtl.hurtl.hu

2022. május 4. 8:13

Az esetről készült videó óriási felháborodást váltott ki Görögországban. 

Letartóztattak egy harmincéves férfit Görögországban, miután terjedni kezdett róla egy videó a közösségi oldalakon, ahogy a tengerbe rúg egy macskát egy étterem teraszáról. Az Évia szigetén készült felvételen látni, ahogy a férfi étellel csal oda magához két cicát, majd az egyiket lerúgja a tengerbe, barátai nevetése mellett. Utána látszólag a másik macskával is ugyanezt próbálja csinálni.


Az eset nagy felháborodást okozott Görögországban, és másnap Takisz Teodorikakosz görög polgári védelmi miniszter jelentette be, hogy az elkövetőt letartóztatták az eset miatt. A miniszter a Facebook-oldalán közölte:

az állatok ellen elkövetett erőszak elfogadhatatlan.

A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy a görög kormány nemrég szigorú törvényt hozott az állatkínzás ellen. A férfi az új jogszabály értelmében akár tíz évig tartó börtönbüntetést, valamint ötvenezer eurós pénzbüntetést is kaphat, ha állatkínzás miatt vádat emelnek ellene, és bűnösnek találják – írta az Euronews.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a macska túlélte az esetet: helyiek mentették meg és vitték állatorvoshoz. Az étterem tulajdonosa elmondta, hogy a videón látható két cica az övé, és csak másnap tudta meg, hogy mi történt az egyikkel.


A videón látható férfi a közösségi oldalán felháborodással reagált az ellene indított eljárásra, közölve, hogy az egész csak egy ártatlan tréfa volt.

Nyitókép: Instagram/stamatina_ss

#Külföld#állatkínzás#görögország#macska#cica#étterem#tenger#ma