Külföld

Kivégezték a világ legidősebb halálraítéltjét – ezek voltak az utolsó szavai

rtl.hurtl.hu

2022. április 22. 11:39

Januárban döntöttek arról, hogy most kell meghalnia.

Kivégezték a világ legidősebb halálraítéltjét, a 78 éves Carl Wayne Buntiont. A férfit csütörtökön ölték meg méreginjekcióval a texasi Huntsville börtönében. Halála előtt azt mondta:

Azt akarom, hogy Irby családja egy dolgot tudjon: érzek megbánást azért, amit tettem. Imádkozom Istenhez, hogy megnyugvást találnak azután, hogy megöltem édesapjukat. Remélem, hogy találkozunk a mennyben, és egy nagy ölelést adhatok nektek.

Ezután imádkozott, majd a szervezetébe juttatták a méreginjekciót. Még négyet lélegzett, és halott volt. Áldozata özvegye arról beszélt: örül, hogy végre meghalt a férfi, aki olyan volt, mint „egy rák a család testén”, írja a New York Post.

A texasi férfit még 1991-ben ítélték el, de csak idén januárban tűzték ki a kivégzés időpontját. Buntion egy autóban utazott, amit James Irby rendőr félreállított 1990. június 27-én. Míg a rendőr a sofőrrel beszélt, ő kiszállt a kocsiból, és közvetlen közelről fejbe lőtte Irby-t. Ezután még két lövést adott le rá, majd futva elmenekült a helyszínről.

A helyszínre érkező erősítésre aztán még több lövést adott le, mielőtt egy épületbe menekült, ahol elfogták. Ezelőtt már tizenháromszor ítélték el különböző bűntettek miatt. Buntion az évek alatt semmi megbánást nem tanúsított tettéért, a börtönben pedig a neonáci Árja Testvériség banda tagja lett.

Nyitókép: ABC News

#Külföld#kivégzés#idős#halálraítélt#texas#gyilkosság#halálbüntetés

Címlapról ajánljuk