Külföld

Azonnal betörtek a drogdíler házába, miután a rendőrök letartóztatták

rtl.hurtl.hu

2022. március 18. 20:47

Még be sem értek vele Ponchatoula város rendőrőrsére, és már fel is törték a házát, hogy kirabolják. 

Az amerikai Louisiana államban található Ponchatoula város rendőrei éppen egy drogkereskedelemmel gyanúsított vitt nőt vittek be a rendőrségre öt másik gyanúsítottal együtt, amikor meglepő bejelentést kaptak. A házat, ahonnan elvitték őket, éppen három ember rabolja ki – jelentette a helyi sajtó.

A helyi rendőrség közlése szerint a rendőrök szerdán vonultak ki a 45 éves Anna Nuccio házához, hogy egy korábbi drogvád alapján letartóztassák. A nő a hátsó ajtón keresztül próbált elmenekülni előlük, de észrevették, és sikerült elfogniuk.

A ház átkutatása közben a rendőrök heroint, metamfetamint, marihuánát és vényköteles gyógyszereket találtak. Valamint öt embert, akiket Nuccióval együtt letartóztattak.

A gyanúsítottakat elkezdték bevinni a rendőrségre, de még be sem értek velük, amikor bejelentést kaptak arról, hogy egy csoport érkezett a házhoz, és éppen kipakolják. 

A rendőrök három embert találtak ott, amint éppen kirámolják az épületet. Mindhármuknál drogokat találtak, és letartóztatták őket.

Nyitókép: Anna Nuccio letartóztatási fényképe. Fotó: TPSO

#Külföld#drogdíler#drog#díler#letartóztatás#betörés

Címlapról ajánljuk