Külföld

Afganisztánban több mint száz embert végeztek ki bírósági eljárás nélkül

rtl.hurtl.hu

2022. január 29. 9:53

A tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta történt ennyi kivégzés, de az erről készült ENSZ-jelentés hangsúlyozta, hogy a tálib hatalmat nem szigetelheti el a nemzetközi közösség.

A tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta több mint száz egykori állami alkalmazottat végeztek ki bírósági eljárás nélkül Afganisztánban – derült ki egy belső ENSZ-jelentésből, amely a dpa hírügynökség birtokába jutott,

Az esetek több mint kétharmadában a gyilkosságokat a hatóságok emberei vagy a vezetéshez közel álló csoportok követték el. Sok esethez gyaníthatóan az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistáinak is köze volt – számolt be a jelentés tartalmáról az MTI.

A belső jelentés António Guterres ENSZ-főtitkár hivatalában készült a Biztonsági Tanács számára.

A dokumentum szerint számos emberi jogi aktivistát és újságírót is ért támadás vagy zaklatás az utóbbi hónapokban, volt olyan, akit jogtalanul őrizetbe vettek vagy bántalmaztak. Az ENSZ információi szerint nyolc aktivistát és két újságírót öltek meg a tálibok, iszlamista fegyveresek vagy más ismeretlen támadók.

Guterres a jelentésben úgy vélekedett, hogy a társadalmi és gazdasági nehézségeket csak úgy lehet leküzdeni Afganisztánban, ha a tálib vezetést nem szigeteli el a nemzetközi közösség. Elengedhetetlen, hogy konstruktív párbeszédet alakítsanak ki az ország de facto vezetőivel, hangsúlyozta.

Nyitókép: Tálib fegyveres az afgán központi bank zárolt valuta-tartalékainak feloldását és a nemzetközi segélyek újraindítását követelő tüntetők mellett az amerikai nagykövetségnél Kabulban. – Fotó: EPA / MTI

#Külföld#afganisztán#tálibok#kivégzés#ensz

Címlapról ajánljuk