Megijedt az omikrontól Spanyolország: a szabadban is kötelező lesz a maszk
2021. december 23. 7:38
Pedig a 80 százalékos oltási aránynak köszönhetően a fertőzöttek közül sokan legfeljebb enyhe tüneteket mutatnak.
Spanyolországban ezentúl kötelező lesz a maszk viselése a szabadban is, tartva a koronavírus omikron variánsának fertőzésétől. Pedro Sánchez miniszterelnök szerdán jelentette be az intézkedést a regionális vezetőkkel tartott videókonferenciát követően.
Az ibériai ország a járvány korábbi szakaszában már bevezette a kötelező kültéri maszkviselést, és sok spanyol az enyhítés után is, önként viselte a védőeszközt. Sánchez azt mondta, hogy Spanyolország az omikron variáns terjedése ellen az oltásokkal és az egészségügyi személyzet megerősítésével is küzd.
Az északkeleti Katalóniában még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be. A Barcelonát is magában foglaló régió a héten bejelentette a kocsmák, klubok és diszkók bezárását, valamint hajnali 1-től reggel 6 óráig kijárási tilalmat rendeltek el, továbbá korlátozzák az éttermek és szabadidős létesítmények látogathatóságát. Az intézkedések pénteken lépnek életbe, és kezdetben 15 napig tartanak majd.
Eközben Spanyolország-szerte megnőtt az új megbetegedések száma, amelyek csaknem felét már a koronavírus omikron variánsa okozza. Egy nap alatt 49 823 fertőzést vettek nyilvántartásba az országban.
A több mint 80 százalékos oltási aránynak köszönhetően azonban a fertőzöttek közül sokan legfeljebb enyhe tüneteket mutatnak, és a kórházak sem terhelődtek túl.
A hatóságok adatai szerint a 47 milliós országban eddig 88 887 beteg halt meg a koronavírus-járvány következtében.
Nyitókép: A koronavírus elleni oltás felvételére váró emberek sorakoznak Barcelonában 2021. december 15-én. – Fotó: Alejandro Garcia / MTI / EPA / EFE