Híradó

Két napon belül két kismama halt meg szülés után a nyíregyházi kórházban

Hajdú OrsolyaHajdú Orsolya

2024. január 11. 17:21

Életét vesztette a szülés után egy máriapócsi édesanya. Császármetszéssel született meg a kisfia tavaly novemberben, azonban a műtét után a nő intenzív osztályra került. A 33 éves, háromgyermekes anya családja tudni akarja a tragédia okát. Azt mondták, az áldozat egy szülészeti szobában volt azzal az újfehértói anyával, aki ikrei világrahozatala után szintén meghalt egy nappal korábban. A nyíregyházi kórház azt közölte, mindkét esetet vizsgálják, de nincs köztük összefüggés.

Ha az édesapja ringatja, nyugodtan alszik a baba. Az apa nem tud betelni vele, kisírt szemekkel nézi fiát. Feleségét a szülés után elveszítette.

A 33 éves máriapócsi édesanya, Nikoletta és párja boldogan tartották karjukban újszülött kisfiukat tavaly novemberben. Császármetszéssel jött világra a nyíregyházi kórházban. A pár harmadik gyermeke erős, egészséges volt, ellenben az édesanya napról napra egyre gyengébb lett.

Elvitték a szülészeti megfigyelőbe és majd késő este átvitték az intenzív osztályra. Éjfélre még bementünk és azt mondta a doktor úr, hogy bízik a legjobbakban, a párjának megmutatta a gépeket, nézze meg, hogy minden rendben van. És működik minden. És kettő óra 55-kor meghalt a nővérem

– idézte fel a történteket Nikoletta testvére.

Még mindig nem fogta fel a család, hogy elveszítették a szerettüket. Az áldozat húga szerint a testvére jól viselte a terhességet, azonban a 9. hónapban egy vérvizsgálat kimutatta: véralvadási problémái vannak. Gyógyszereket kapott, amitől jobban lett, de a szülést így is előre kellett hozni. Utoljára a férje beszélt Nikolettával.

„Azt mondta, hogy nagyon szeretlek szerelmem, vigyázzál a gyerekekre. Ennyit mondott neki és a párja már sírva jött ki”.

A hozzátartozók tudni akarják a tragédia okát, még orvosi papírokat várnak.

A család azt mondja, a szülészeti megfigyelőben volt Nikolettával az az újfehértói kismama, Renáta is, aki szintén műtéttel hozta világra ikerlányait, de néhány órával később rosszul lett és ő is életét vesztette.

„Már akkor nagyon rossz állapotban volt a nővérem és akkor ilyeneket írt, hogy nézd már, meghalt, akkor velem most mi lesz?”

Egy nappal az újfehértói anya halála után vesztette életét Nikoletta. Szerettei sorstársaknak érzik magukat a másik gyászoló családdal.

Ugyanazt a fájdalmat élik meg, mint amit mi és a testvérem párja.

Az újfehértói ikrek, Flóra és Laura információink szerint szépen erősödnek, a karácsonyt már otthon tölthették.

Kerestük a kórházat, hogy lezárult-e már a vizsgálat ebben az ügyben és indult-e újabb a máriapócsi anya halálával kapcsolatban. Azt írták, mindkét esetben belső vizsgálat indult és hogy a két eset között nincs összefüggés. Szerintük mindkét kismamánál előre nem látható események történtek, amit a szakszerű ellátás ellenére sem tudtak visszafordítani.

#Híradó#Videó#top hírek#egészség#egészségügy#rtl#meghalt édesanya#szülés#császármetszés#ma

Címlapról ajánljuk