Híradó

Családja szerint nincs életveszélyben a lezuhant világbajnok ejtőernyős

Ződi PéterZődi Péter

2022. április 27. 16:59

Jövő héten újabb műtét vár Gál Szabolcs honvédra.

Mint ismert, Gál Szabolcs hétfő délután szenvedett balesetet Szolnokon kiképzés közben. Úgy tudni, hogy az ernyője ugyan kinyílt, mégis 100 km/h-val csapódott a földnek. Eltörtek a bordái, több csigolyája és mindkét combja. Mindezek mellett belső sérülésekkel, súlyos állapotban szállították a Honvéd Kórházba, állapotáról nem adtak információt.

Családja szerint azonban a világbajnok ejtőernyős nincs életveszélyben, ők és az orvosok is bíznak benne, hogy fel fog épülni. Gál Szabolcs édesapja kedden a Facebookon azt írta: fia lábát megműtötték, és még egy gerincműtét vár rá.

Közben irányított véradás indult, hogy segítsék a felépülést, barátok, ismerősök fogtak össze.

A család most azt kéri, hogy aki még nem adott, az a héten már ne is tegye, hanem majd hétfőtől. Jövő héten ugyanis újabb műtét várható, így az ejtőernyősnek újra vérre lesz szüksége.  

Egyik barátja az RTL Híradónak azt mondta róla: nagyon tapasztalt ejtőernyős. Hogy pontosan miért történhetett a hétfői baleset, még vizsgálják.  

#Híradó#Baleset-bűnügy#ejtőernyős#baleset#lezuhant#ejtőernyő#magyar honvédség#szolnok#gál szabolcs#honvéd kórház#műtét

Címlapról ajánljuk