Híradó

Nagy csata várható Márki-Zay Péter és Lázár János között, mindössze tucatnyi szavazat dönthet

Segesvári CsabaSegesvári Csaba

2022. február 15. 17:38

Tucatnyi szavazat dönthet az áprilisi választáson egyéniben Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt és Lázár János korábbi fideszes csúcsminiszter között a Választási földrajz Facebook-oldal becslése szerint. Úgy számolnak, Hódmezővásárhelyt elhozhatja az ellenzék, a falvakban pedig várhatóan ismét tarolni fog a Fidesz. Így a szakértők szerint a második legnagyobb város, Makó lehet a mérleg nyelve a választókerületben.

Lázár János folyamatosan járja választókörzetet, kampányindítóját viszont zárt körben tartotta.

– Legbüszkébb arra vagyok, kedves barátaim, hogy több mint két évtizede képviselhettem szülőföldemet az Országgyűlésben – mondta a rendezvényen Lázár. – Nekem ez önmagában is elégséges érv, hogy mezei képviselőként folytassam, hogy konkrét választókerületért, a szülőföldem 19 településéért dolgozhassak – közölte a válogatott közönséggel.

Erre van is esélye, hiszen szinte az egész megye sárga, vagyis Fidesz győzelmet jelez előre a Válsztási földrajz Facebook-oldal készítői szerint.

A korábbi országgyűlési választási eredmények azt mutatják, hogy a fideszes jelöltnek, Lázár Jánosnak 9 százalékpontos előnnyel be kellene húznia a választókerületet – mondja az RTL Híradó riportjában Kovalcsik Tamás geográfus, választási szakértő.

Hódmezővásárhely viszont inkább ellenzéki, ráadásul nem biztos hogy csak az eddigi parlamenti választásokból kell kiindulni az előrejelzésnél.

Vannak olyan számításaink is, amelyek amúgy a 2019-es önkormányzati választási eredményeket is figyelembe veszi, ez már viszont sokkal szorosabb, 15 darab szavazatkülönbségű Márki-Zay Péter előnyt jelez előre

 – árnyalja a „biztosan fideszes választókerület” képét Kovalcsik Tamás,.

A fideszes falvak és az ellenzéki Hódmezővásárhely között a mérleg nyelve számításaik szerint Makó lesz, ott dőlhet el a mandátum sorsa. Ezt a Fideszben is komolyan veszik: Lázár János a héten 11-szer megy Makóra, 8-szor Hódmezővásárhelyre, és 8-szor a többi településre.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint bár tény, hogy Lázár János sok beruházást, például szállodaépítést vitt Makóra, de van még mit tenni.

– Úgy látom, hogy ez kevésbé hatotta meg a makóiakat és kevésbé foglalkoztatja, mint például a kórház, a szülészetnek a bezárása, ami végtelen fölháborítónak tartják a makóiak, és küzdeni fogok azért, hogy ne csak Makó kapja vissza a kórházat – ígéri Márki-Zay Péter.

Az ellenzék kormányfőjelöltjének a Fidesz fő bázisának számító kistelepülések számára is van ajánlata: központosítás helyett önrendelkezést és megfelelő támogatást ígér.

#Híradó#Belföld#politika#lázár jános#márki-zay péter#hódmezővásárhely

Címlapról ajánljuk