Nem halotta a tv-t, ezért kínozta csecsemőjét

rtl.hu

2011. augusztus 9. 16:26

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség arra az üllői párra, akiket azzal gyanúsítanak, hogy többször is megverték és összeharapdálták gyereküket.

Csaknem egy éve, tavaly novemberben tartóztatták le a szülőket. Külön–külön, bilincsben vitték őket a SOTE épületébe, ahol foglenyomatot vettek tőlük.

Azzal gyanúsítják őket, hogy többször is megverték, illetve összeharapdálták akkor másfél hónapos gyereküket. A csecsemőt egy fővárosi kórházba szállították be életveszélyes sérülésekkel, a nyomozókat az orvosok értesítették. Az orvosszakértői vélemény később megállapította, hogy a harapásnyomokat az édesapa okozta, de kiderült, hogy az anya is többször megverte a kislányt. Az apa már korábban beismerte a bűncselekményt.

„Először ő olyan vallomást tett, hogy élettársa, barátnője is benne volt a bűncselekmény elkövetésében, később módosította, tehát csak magára vállalta a bűncselekmény elkövetését” – mondta Fridman Róbert ügyvéd.

Az RTL Híradó birtokába jutott vádirat részletesen leírja, hogyan bántalmazták a gyereket a szülők.

„A II. rendű vádlott ideges lett, hogy sem aludni, sem tv-t nézni nem tud, és indulatában a sértett fölé hajolva a jobb felkarján és a hasán megharapta őt. Egy alkalommal megütötte őt a feje tetején, majd a babakocsiból kivette, a gyerekágy fölé tartotta és beejtette őt, a sértett kb. egy métert zuhant.”

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a szülőkre, illetve azt, hogy soha ne kaphassák vissza gyereküket. A kislány túlélte a sorozatos veréseket, azóta nevelőszülőknél van.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!